9. Fejezet

Sziasztok! Itt a friss. Sajnálom, hogy késtem, de rengeteget kell tanulnom és nincs időm. Legközelebb megpróbálom hamarabb, és köszönöm a kommentet Lucaanak, Nócinak és Eveliinnek. Remélem tetszeni fog!

Jó Olvasást Kívánok!

XoXo: Bessie 

9. Fejezet

*vasárnap*

Reggel, jó 10 órakor elég álmosan keltem, miközben a konyhába összedobtam a reggelimet, ami csak vajas kenyérből és lekvárból áll-t. Nem volt többre energiám. Csináltam egy kávét magamnak és már semmi bajom sem volt. Szemeim kipattantak, agyam beindult és elindultam a gardróbom felé. Gyorsan kiválasztottam a ruhám, majd beszaladtam a fürdőbe és lezuhanyoztam.
Felöltöztem, és eldöntöttem, hogy kivasalom a hajam. Miközben a vasaló melegedett felraktam egy kis szemspirált. A hajamat fél órán át vasaltam, de a végeredmény elfogadható lett. Felvettem a cipőm és már indultam is.
Útközben beszaladtam egy boltba, ahol vettem ajándékokat. Vendégségbe megyek és a múltkor se vittem semmit, ami nagyon zavart.
Vettem két bort, a legfinomabbakat, azért kettőt, mert ha jól emlékszem van egy öccse, aki ha fesztiválokra jár, akkor csak iszik. Ha meg nem akkor odaadja valakinek, meg vettem két bonbont: Lizzynek és Clarenek. Fél tizenkettő volt, mikor kijöttem a boltból és már így is késében voltam, bepattantam a kocsiba és már hajtottam is. A ház most is gyönyörű volt, de ami feltűnt, hogy 3 kocsi parkolt a ház előtt. Reménykedtem, hogy nem zavarok.

Csengettem. Lizzy hatalmas mosollyal az arcán nyitott ajtót, gyors ölelgetés az ajtóban és már be is invitált.
- Remélem nem zavarok – nyögtem ki.- Dehogy zavarsz, csak eljött Jackson családja és az öcsém kocsiját láttad kint, ja meg az Ashley-t.
- Értem, oké… Itt van Ashley? – csodálkoztam.- Aha, baj?
- Dehogy is örülök neki, tényleg.  Clare, szia – jött ki a konyhából Clare.
- Kristen szerbusz, örülök, hogy újra láthatlak – ölelt meg kedvesen.- Én is. ezt ajándékba hoztam a meghívásért, remélem, örültök neki és ízleni fog bár az ízléseteket még nem nagyon ismerem.- Nem kellett volna, miért költöd ránk a pénzed?  - csóválta rosszállóan a fejét, miközben láttam, hogy jól esett neki, ez az apró gesztus.- Semmiség.- Köszönjük – terelt be az ebédlőbe – Ülj le, máris tálalok. Lizzy, hol vannak Robék?- Szólok nekik. Apa, ő az esküvőszervezőnk – vezetett oda az apjához.- Örvendek, Kristen Stewart – fogtunk kezet.- Helló, Richard Pattinson, már rengeteget hallottam rólad – mosolygott rám kedvesen – úgyhogy menj, ismerd meg Jackson családját is – mosolygott, miközben elindultam feléjük.- Jó napot kívánok! Kristen Stewart vagyok, az esküvőszervező.- Szerbusz. Nagyon örülünk, hogy végre megismerhetünk – ölelt át Jackson édesanyja – Jaj, egyébként Kate vagyok és a férjem Lucas – fogtam vele is kezet.- Kérlek, tegezz minket nyugodtan – szólalt meg Lucas is.- Rendben, köszönöm. Azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e valamilyen elképzelésetek az esküvőről, esetleg dolgok, amiket fontosnak tartotok?- Örülünk, az esküvőnek szívből. A fiamnak jobb feleséget nem is találhattunk volna, és úgy gondoljuk, hogy ez az ő házasságuk kezdete. Közelebb kerülhetnek egymáshoz és itt megmutatkozik majd az összetartozás lényege is, főleg, ha a másik nem azt akarja. Már nem csak a saját döntésük a fontos, hanem a társuké is és ebbe mi nem szeretnénk beleszólni – mosolygott Lucas.- Nekünk, mindegy milyen lesz az esküvő, mármint szeretnénk, hogy a legszebb és a legtökéletesebb legyen, de valahogy a lényeg nekünk mégis csak az, hogy boldogok legyenek – nézett Kate mosolyogva Lizzyre, aki épp akkor toppant be az ebédlőbe egy gyors mosoly után, már le is ült Jackson mellé. Én csak az ajtóban álltam és vártam, hogy mire nem tudom. Egyszerűen nem tudtam, hova kellene ülnöm, mit hogy kéne tennem. Ezért elindultam a konyhába Clare keresésére.- Segítsek valamiben? – kérdeztem.-  Dehogy is, menj, foglalj helyet – mosolygott rám miközben a pirítóst sütötte és valamit kavargatott.
- Ugyan, semmiség – mondtam, miközben elkezdtem kettévágni a pirítósnak kivett kenyereket. Amik kész voltak odaadtam Clarenek, aki rákent valamit és már vitte is ki a többieknek. Hamar kész lettünk, megköszönte a segítségemet, majd mi is kifáradtunk az asztalhoz. Clarenek feltűnt, hogy hiányzik 2 fő.
- Lizzy, hol vannak Robék? Nem szóltál nekik?- De, azt mondták, mindjárt jönnek – védekezett Lizzy egyből azt hiszem zavarta, hogy nincs az asztalnál, mindenki ezért Clare elindult az emelet felé, de a lépcső alján megállt. Leültem egy székre, miközben Lizzy elkezdett suttogni, hogy mindig ő a hibás, amin csak kuncogni tudtam.- Robert! Azonnal gyertek le! Mindenki rátok vár! – kiáltott fel Clare.
- Jövünk már, anya. Csak valamit megbeszéltünk – kiabált valaki vissza, de épp Lizzyre figyeltem, miközben arról beszélt, hogy kiskorukba is így volt, mert ő volt a nagyobb, ezért ő vállalta a felelősséget és ő kapott ki, ha nem csinált valamit. Lizzyvel a kapcsolatom nagyon sokat emelkedett, és nagyon megkedveltem – miközben ezeken gondolkodtam barátnőm Ash huppant le mellém. - Sziiia. Úgy hiányoztál! És bocs, hogy olyan bunkó voltam tegnap.- Semmi baj – mosolyogtam és megöleltem.- Aj, fiam. Látod, csak a baj van veled, még be sem mutatkoztál Kristennek – nevem hallatára felkaptam a fejem és megfordultam. Szemem, majd ki esett, mikor megláttam, hogy a „Rob” az az a Rob, akit én is ismerek.
- Kristen, ő a fiam. Rob, mutatkozz be – erre gyorsan felálltam és a szemébe néztem, ő is engem nézett, ezért inkább lehajtottam a fejem aztán vissza rá.- Szia – túrt bele a hajába és látszott rajta, hogy sokkot kapott és ezt az érzést magamon is éreztem. Rob ránézett anyjára, aki úgy nézett vissza, mintha várna valamit, mire Rob egy aprót bólintott és újra a szemembe nézett – Helló, öm Robert Pattinson – nyújtotta ki felém a kezét, hatalmas mosollyal az arcán, miközben szemében a zavartságot pillantottam meg. - Szia – mosolyodtam el, miközben kezet fogtunk – Kristen, Kristen Stewart – erre hatalmas mosoly terült szét az én arcomon is. Kicsit abszurd volt, hogy már találkoztunk, ismerjük egymást és be kell mutatkoznunk.
- Anya, ismerjük egymást, ne nézz már így – nevetett fel, amitől nekem is nevetnem kellett.- Oh, tényleg? – nézett rám választ várva, mire megerősítően egy aprót bólintottam – oh, örülök neki. Üljünk le – zavarba volt, gondolom nem számított rá. Mondjuk én sem.Az ebéd csendesen telt, mindenki beszélgetett a mellette ülővel – én Ash-sel – kivéve Rob, aki velem szemben ült és folyton magamon éreztem a pillantását. Egyébként az ebéd isteni volt a krém, amit a pirítósra tettünk, kiderült, hogy padlizsánkrém. Életemben nem ettem még olyat, de nagyon ízlett. A leves és a második is nagyon finom volt és mire végeztünk úgy éreztem magam, mint aki mindjárt kidurran, annyit ettem.
- Clare, ez isteni volt – dicsértem.- Köszönöm, ha szeretnéd, megtaníthatom valamelyik ételt?- Az remek lenne.- Gyertek már, rátok várunk – fogta meg a kezem Lizzy és a nappaliba húzott. Ismét leültem Ashley mellé, miközben mindenki helyet foglalt. Richard a fotelban. Clare és a Rathbone család a kanapén, míg én Ash, a kétszemélyesen, Lizzy és Jackson a földön és Rob a sarokban állított zongora székén.- Köszönjük, hogy eljöttetek – kezdett bele Clare – remélem ízlett az ebéd.- Nagyon finom volt, isteni – dicsérte mindenki agyba-főbe.- Lizzy, az esküvői ruhád megvan már? – kíváncsiskodott Ashley.- Nincs, Kristen, mikor megyünk megnézni?- A jövő héten, ne aggódj már el van intézve.- Mi? Várjunk csak, te miért vagy itt? Mármint nem bunkóságból kérdezem de honnan ismered őket? – kapcsolt Ashley.- Ahs, nyugi. Kristen szervezi az esküvőnket – nyugtatta meg gyorsan Jackson.- Komolyan? ÁÁÁ te szervezed Lizzyiék esküvőjét? Komoly? Te? Annyira örülök – ugrándozott, sikított mindezt egyszerre, mint egy 4 éves kislány, aki a karácsonykor megkapja a várva várt ajándékot – aztán egyszer csak felkapcsoltak neki egy kis villanyt és Lizzyre pillantott – Miért nem mondtátok el? Miért? Hmmm…? – követelőzött, amin a felnőttek csak mosolyogni tudtak.- Ashley, ülj le. Éppen ezért nem mondtuk el, mert, hogy is mondjam féltünk, hogy elrabolod tőlünk – nevetett Lizz – de már ismered szóval mindegy.- Oké, most nem fogok haragudni, de nincs több titok – mutogatott fenyegetően az ujjával.
- Rendben. Ezt megbeszéltük – fújta ki a levegőt Jackson. Rob végig meg se szólalt, csak nézett, és nagyon zavart, mindig elfordítottam a fejemet, féltem, hogy elpirulok.
-  Kértek egy kávét? – nézett körbe Clare, mivel a szülők kértek kivonultak a konyhába, mi pedig csendben ültünk. Egy ideig.- Ash, van dolgod mostanság? – kérdezett tapintatosan Lizz, amit furcsállottam és feltűnt, hogy Rob is.- Nem, nincs miért? – mosolygott barátnőm, és tudtam, hogy ő már tudja.

- Nem lenne kedved megcsináln… - Lizzy még be se fejezte, de Ash már úgy csimpaszkodott rajta, mint egy kismajom. Én, Rob és Jackson csak röhögtünk a látottakon – Jackson, azt hiszem, lenne kedve megcsinálni a koszorúslányruhát – fejezte be Lizz a mondatot. Kicsit meglepődtem, de valahogy számítottam rá és örültem is neki. Egy dolgot lehúzhattam a listámról.

- Lizzy, kik lesznek a koszorúslányok? – tettem fel a szerintem abban a pillanatban lévő fontos kérdést.

- Hát, Vickyre gondoltam, de ő a tanum lesz szóval Ashley, az unokatestvérem Jenny 7 éves és Amanda Jackson unokatesója.  Ash, elválalnád? – kérdezte, miközben még jobban szorította. Gondolkodtam, hogy ki lehet az a Vick, ami Robnak feltűnt.

- Vicky, a nővérünk. Házas, most a férjével Európában intézik a cég ügyeit, az esküvő előtt 2 héttel tudnak csak hazajönni – felé intett a kezével, miközben lassan odasétáltam, intett, hogy üljek le mellé. Nem értettem, de mikor leültem megláttam a zongorán egy fényképet, amin hárman voltak. Ő, Lizzy és Vicky. Két kép volt összevágva, az egyik még nagyon régen készülhetett, még amikor kicsik voltak és egy mostani kép, amin már felnőttek. Vicky és Lizzy, mint az ikrek, nagyon hasonlítanak egymásra, le se tagadhatnák, hogy testvérek és Robnak az arc vonásai is felismerhető volt- miközben a képet néztem Robra pillantottam, aki csak mosolyogva figyelt, majd Lizzyire, aki épp most akarta levakarni magáról Ashleyt és a képen látható Vickyt.

- Hasonlítotok – mondtam ki hangosan is.

- Mindenki ezt mondja – mosolyodott el kisfiúsan.

- Hm – hümmögtem egy sort, és zavart a csend – tudsz játszani? – kérdeztem a zongorára mutogatva.

- Persze. Te? – nem-et intettem és megkértem, hogy játsszon valamit.

Lil Raintól játszotta az Adore you-t. Ismertem a számot, esküvőkön rengeteget játsszák, és mert imádtam. Rengeteget hallgattam ezért vele együtt énekeltem a dalt. Egyszer rám pillantott, arcára mosoly csúszott, ami engem is arra kényszerített, hogy mosolyogjak. A vége felé Ash csinált rólunk pár fényképet. Nem értettem minek, de azért aranyos volt tőle. A végén Rob az utolsó versszaknál abbahagyta az éneklést és ösztönzés képen rám pillantott. Értettem a célzást ezért halkan elénekeltem a dal végét.

- Gyönyörű hangod van – csodálkozott.

- Öm, kösz, neked is – mondtam és nem udvariasságból, hanem mert így is gondoltam, annyira… hogy is mondjam? Libabőrös lettem tőle.

- Hát, kösz – túrt a hajába és én egy aprót bólintottam és megfordultam. Mindenki a szobában volt és mosolyogva nézett felénk. Nagyon zavarba voltam, ezért inkább a földre szegeztem a tekintetem. Rob megfogta a könyököm és elindított a kanapé felé. Leültünk egymás mellé és mindenki megdicsért minket. Miután elmondták, hogy milyen szépen énekelünk stb. Témát váltottunk. Lizzyről és Jacksonról voltak vicces történetek.

- Lizzy egyszer felmászott a fára, és nem mert lejönni. Már Richard is felment érte, de ő nem volt hajlandó lejönni, annyira félt és ki kellett hívni a tűzoltókat, akik csak röhögtek Lizzyn – mesélte Clare.

- Jaj, képzeljétek el – kezdte Kate – mikor Jackson kicsi volt elmentünk sétálni a parkba és jött velem Amanda is, Jack unokatesója. Jack rohangált aztán egyszer csak bemászott a szökőkútba és elkezdett pisilni, alig hittem a szememnek. Utána odakiáltott nekünk hangosan: Anya, kakilok is – erre már mindenki szakadt a röhögéstől, kivéve Jacksont.

- Anya, ne már, nem is igaz – hajtotta le a fejét, mi pedig még jobban nevettünk.

- Ugyan, drágám, videó is van, Amanda felvette, majd megmutatom – kacsingatott ránk.

- Azt se felejtem el soha, mikor elmentünk az állatkertbe és… - kezdte Clare, de Lizzy, hamar félbeszakította.

- Anya, hagyd abba, kérlek.

- Kicsim, nyugi. Szóval elmentünk az állatkertbe és megálltunk a vízilónál. Egyszer csak elkezdte tekergetni a farkát, mire mindenki hátrébb állt, csak Lizzy maradt ott és a víziló lefosta. Szegénykém úgy sírt – abba se bírtam hagyni a röhögést.

Nagyon jól szórakoztam, még beszélgettünk, de az idő telt ezért indulni készültem. Beszélgettem Clarrel és elmondtam neki, az ötletemet. Nagyon örült neki és igent is mondott, amivel nagyon sokat segített. Remélem Lizzy is belemegy.

Mindenkitől elbúcsúztam két puszival, mikor Rob következett, nem akartam bunkó lenni ezért tőle is ugyan úgy búcsúztam. Mikor kifelé haladtam, megfogta a kezem és éreztem a papírt. Hatalmas mosoly kúszott arcomra. Óvatosan elolvastam, amiben ez állt:

 

Menj ki a mosdóba, a wc-n van egy toll.

Megadod a telefonszámod? J Rob

 

Halkan felnevettem és egy aprót bólintottam.

- Elnézést, ha nem baj, még gyorsan elmennék a mosdóban. Merre találom?

- A folyosó végén balra – mutatta meg az utat Rob.

- Kössz – mondtam nyomatékosan.

A toll tényleg ott várt rám. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Rob ezt mikor csinálta, vagy mi van, ha más hamarabb jön be, mint én. Vagy mi van, ha más számot adnák meg? Megfogtam a lapot rányomtam a csempére és a hátoldalára elkezdtem írni:

Gratulálok, okosan megoldottad. Remélem, nem fogsz zaklatni. J Kris

Írtam rá ezt a pár mondatot és aláírtam a telefonszámomat is. Jól esett, fogalmam sincs miért, de valamilyen jól eső bizsergés futott rajtam át. Nevetve hagytam el a mosdót és indultam el kifelé. Rob épp az apukájával beszélgetett, így mögé osontam és a farzsebébe becsúsztattam a kislapot.

- Köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztem magam – elbúcsúztam mindenkitől, majd elhagytam a házat. Hazafelé pedig ezer wattos mosollyal hajtottam....