2012. szeptember 28., péntek

9. Fejezet


Sziasztok! Itt a friss. Sajnálom, hogy késtem, de rengeteget kell tanulnom és nincs időm. Legközelebb megpróbálom hamarabb, és köszönöm a kommentet Lucaanak, Nócinak és Eveliinnek. Remélem tetszeni fog!

Jó Olvasást Kívánok!

XoXo: Bessie 


9. Fejezet

*vasárnap*


Reggel, jó 10 órakor elég álmosan keltem, miközben a konyhába összedobtam a reggelimet, ami csak vajas kenyérből és lekvárból áll-t. Nem volt többre energiám. Csináltam egy kávét magamnak és már semmi bajom sem volt. Szemeim kipattantak, agyam beindult és elindultam a gardróbom felé. Gyorsan kiválasztottam a ruhám, majd beszaladtam a fürdőbe és lezuhanyoztam.
Felöltöztem, és eldöntöttem, hogy kivasalom a hajam. Miközben a vasaló melegedett felraktam egy kis szemspirált. A hajamat fél órán át vasaltam, de a végeredmény elfogadható lett. Felvettem a cipőm és már indultam is.
Útközben beszaladtam egy boltba, ahol vettem ajándékokat. Vendégségbe megyek és a múltkor se vittem semmit, ami nagyon zavart.
Vettem két bort, a legfinomabbakat, azért kettőt, mert ha jól emlékszem van egy öccse, aki ha fesztiválokra jár, akkor csak iszik. Ha meg nem akkor odaadja valakinek, meg vettem két bonbont: Lizzynek és Clarenek. Fél tizenkettő volt, mikor kijöttem a boltból és már így is késében voltam, bepattantam a kocsiba és már hajtottam is. A ház most is gyönyörű volt, de ami feltűnt, hogy 3 kocsi parkolt a ház előtt. Reménykedtem, hogy nem zavarok.

Csengettem. Lizzy hatalmas mosollyal az arcán nyitott ajtót, gyors ölelgetés az ajtóban és már be is invitált.
- Remélem nem zavarok – nyögtem ki.- Dehogy zavarsz, csak eljött Jackson családja és az öcsém kocsiját láttad kint, ja meg az Ashley-t.
- Értem, oké… Itt van Ashley? – csodálkoztam.- Aha, baj?
- Dehogy is örülök neki, tényleg.  Clare, szia – jött ki a konyhából Clare.
- Kristen szerbusz, örülök, hogy újra láthatlak – ölelt meg kedvesen.- Én is. ezt ajándékba hoztam a meghívásért, remélem, örültök neki és ízleni fog bár az ízléseteket még nem nagyon ismerem.- Nem kellett volna, miért költöd ránk a pénzed?  - csóválta rosszállóan a fejét, miközben láttam, hogy jól esett neki, ez az apró gesztus.- Semmiség.- Köszönjük – terelt be az ebédlőbe – Ülj le, máris tálalok. Lizzy, hol vannak Robék?- Szólok nekik. Apa, ő az esküvőszervezőnk – vezetett oda az apjához.- Örvendek, Kristen Stewart – fogtunk kezet.- Helló, Richard Pattinson, már rengeteget hallottam rólad – mosolygott rám kedvesen – úgyhogy menj, ismerd meg Jackson családját is – mosolygott, miközben elindultam feléjük.- Jó napot kívánok! Kristen Stewart vagyok, az esküvőszervező.- Szerbusz. Nagyon örülünk, hogy végre megismerhetünk – ölelt át Jackson édesanyja – Jaj, egyébként Kate vagyok és a férjem Lucas – fogtam vele is kezet.- Kérlek, tegezz minket nyugodtan – szólalt meg Lucas is.- Rendben, köszönöm. Azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e valamilyen elképzelésetek az esküvőről, esetleg dolgok, amiket fontosnak tartotok?- Örülünk, az esküvőnek szívből. A fiamnak jobb feleséget nem is találhattunk volna, és úgy gondoljuk, hogy ez az ő házasságuk kezdete. Közelebb kerülhetnek egymáshoz és itt megmutatkozik majd az összetartozás lényege is, főleg, ha a másik nem azt akarja. Már nem csak a saját döntésük a fontos, hanem a társuké is és ebbe mi nem szeretnénk beleszólni – mosolygott Lucas.- Nekünk, mindegy milyen lesz az esküvő, mármint szeretnénk, hogy a legszebb és a legtökéletesebb legyen, de valahogy a lényeg nekünk mégis csak az, hogy boldogok legyenek – nézett Kate mosolyogva Lizzyre, aki épp akkor toppant be az ebédlőbe egy gyors mosoly után, már le is ült Jackson mellé. Én csak az ajtóban álltam és vártam, hogy mire nem tudom. Egyszerűen nem tudtam, hova kellene ülnöm, mit hogy kéne tennem. Ezért elindultam a konyhába Clare keresésére.- Segítsek valamiben? – kérdeztem.-  Dehogy is, menj, foglalj helyet – mosolygott rám miközben a pirítóst sütötte és valamit kavargatott.
- Ugyan, semmiség – mondtam, miközben elkezdtem kettévágni a pirítósnak kivett kenyereket. Amik kész voltak odaadtam Clarenek, aki rákent valamit és már vitte is ki a többieknek. Hamar kész lettünk, megköszönte a segítségemet, majd mi is kifáradtunk az asztalhoz. Clarenek feltűnt, hogy hiányzik 2 fő.
- Lizzy, hol vannak Robék? Nem szóltál nekik?- De, azt mondták, mindjárt jönnek – védekezett Lizzy egyből azt hiszem zavarta, hogy nincs az asztalnál, mindenki ezért Clare elindult az emelet felé, de a lépcső alján megállt. Leültem egy székre, miközben Lizzy elkezdett suttogni, hogy mindig ő a hibás, amin csak kuncogni tudtam.- Robert! Azonnal gyertek le! Mindenki rátok vár! – kiáltott fel Clare.
- Jövünk már, anya. Csak valamit megbeszéltünk – kiabált valaki vissza, de épp Lizzyre figyeltem, miközben arról beszélt, hogy kiskorukba is így volt, mert ő volt a nagyobb, ezért ő vállalta a felelősséget és ő kapott ki, ha nem csinált valamit. Lizzyvel a kapcsolatom nagyon sokat emelkedett, és nagyon megkedveltem – miközben ezeken gondolkodtam barátnőm Ash huppant le mellém. - Sziiia. Úgy hiányoztál! És bocs, hogy olyan bunkó voltam tegnap.- Semmi baj – mosolyogtam és megöleltem.- Aj, fiam. Látod, csak a baj van veled, még be sem mutatkoztál Kristennek – nevem hallatára felkaptam a fejem és megfordultam. Szemem, majd ki esett, mikor megláttam, hogy a „Rob” az az a Rob, akit én is ismerek.
- Kristen, ő a fiam. Rob, mutatkozz be – erre gyorsan felálltam és a szemébe néztem, ő is engem nézett, ezért inkább lehajtottam a fejem aztán vissza rá.- Szia – túrt bele a hajába és látszott rajta, hogy sokkot kapott és ezt az érzést magamon is éreztem. Rob ránézett anyjára, aki úgy nézett vissza, mintha várna valamit, mire Rob egy aprót bólintott és újra a szemembe nézett – Helló, öm Robert Pattinson – nyújtotta ki felém a kezét, hatalmas mosollyal az arcán, miközben szemében a zavartságot pillantottam meg. - Szia – mosolyodtam el, miközben kezet fogtunk – Kristen, Kristen Stewart – erre hatalmas mosoly terült szét az én arcomon is. Kicsit abszurd volt, hogy már találkoztunk, ismerjük egymást és be kell mutatkoznunk.
- Anya, ismerjük egymást, ne nézz már így – nevetett fel, amitől nekem is nevetnem kellett.- Oh, tényleg? – nézett rám választ várva, mire megerősítően egy aprót bólintottam – oh, örülök neki. Üljünk le – zavarba volt, gondolom nem számított rá. Mondjuk én sem.Az ebéd csendesen telt, mindenki beszélgetett a mellette ülővel – én Ash-sel – kivéve Rob, aki velem szemben ült és folyton magamon éreztem a pillantását. Egyébként az ebéd isteni volt a krém, amit a pirítósra tettünk, kiderült, hogy padlizsánkrém. Életemben nem ettem még olyat, de nagyon ízlett. A leves és a második is nagyon finom volt és mire végeztünk úgy éreztem magam, mint aki mindjárt kidurran, annyit ettem.
- Clare, ez isteni volt – dicsértem.- Köszönöm, ha szeretnéd, megtaníthatom valamelyik ételt?- Az remek lenne.- Gyertek már, rátok várunk – fogta meg a kezem Lizzy és a nappaliba húzott. Ismét leültem Ashley mellé, miközben mindenki helyet foglalt. Richard a fotelban. Clare és a Rathbone család a kanapén, míg én Ash, a kétszemélyesen, Lizzy és Jackson a földön és Rob a sarokban állított zongora székén.- Köszönjük, hogy eljöttetek – kezdett bele Clare – remélem ízlett az ebéd.- Nagyon finom volt, isteni – dicsérte mindenki agyba-főbe.- Lizzy, az esküvői ruhád megvan már? – kíváncsiskodott Ashley.- Nincs, Kristen, mikor megyünk megnézni?- A jövő héten, ne aggódj már el van intézve.- Mi? Várjunk csak, te miért vagy itt? Mármint nem bunkóságból kérdezem de honnan ismered őket? – kapcsolt Ashley.- Ahs, nyugi. Kristen szervezi az esküvőnket – nyugtatta meg gyorsan Jackson.- Komolyan? ÁÁÁ te szervezed Lizzyiék esküvőjét? Komoly? Te? Annyira örülök – ugrándozott, sikított mindezt egyszerre, mint egy 4 éves kislány, aki a karácsonykor megkapja a várva várt ajándékot – aztán egyszer csak felkapcsoltak neki egy kis villanyt és Lizzyre pillantott – Miért nem mondtátok el? Miért? Hmmm…? – követelőzött, amin a felnőttek csak mosolyogni tudtak.- Ashley, ülj le. Éppen ezért nem mondtuk el, mert, hogy is mondjam féltünk, hogy elrabolod tőlünk – nevetett Lizz – de már ismered szóval mindegy.- Oké, most nem fogok haragudni, de nincs több titok – mutogatott fenyegetően az ujjával.
- Rendben. Ezt megbeszéltük – fújta ki a levegőt Jackson. Rob végig meg se szólalt, csak nézett, és nagyon zavart, mindig elfordítottam a fejemet, féltem, hogy elpirulok.
-  Kértek egy kávét? – nézett körbe Clare, mivel a szülők kértek kivonultak a konyhába, mi pedig csendben ültünk. Egy ideig.- Ash, van dolgod mostanság? – kérdezett tapintatosan Lizz, amit furcsállottam és feltűnt, hogy Rob is.- Nem, nincs miért? – mosolygott barátnőm, és tudtam, hogy ő már tudja.

- Nem lenne kedved megcsináln… - Lizzy még be se fejezte, de Ash már úgy csimpaszkodott rajta, mint egy kismajom. Én, Rob és Jackson csak röhögtünk a látottakon – Jackson, azt hiszem, lenne kedve megcsinálni a koszorúslányruhát – fejezte be Lizz a mondatot. Kicsit meglepődtem, de valahogy számítottam rá és örültem is neki. Egy dolgot lehúzhattam a listámról.

- Lizzy, kik lesznek a koszorúslányok? – tettem fel a szerintem abban a pillanatban lévő fontos kérdést.

- Hát, Vickyre gondoltam, de ő a tanum lesz szóval Ashley, az unokatestvérem Jenny 7 éves és Amanda Jackson unokatesója.  Ash, elválalnád? – kérdezte, miközben még jobban szorította. Gondolkodtam, hogy ki lehet az a Vick, ami Robnak feltűnt.

- Vicky, a nővérünk. Házas, most a férjével Európában intézik a cég ügyeit, az esküvő előtt 2 héttel tudnak csak hazajönni – felé intett a kezével, miközben lassan odasétáltam, intett, hogy üljek le mellé. Nem értettem, de mikor leültem megláttam a zongorán egy fényképet, amin hárman voltak. Ő, Lizzy és Vicky. Két kép volt összevágva, az egyik még nagyon régen készülhetett, még amikor kicsik voltak és egy mostani kép, amin már felnőttek. Vicky és Lizzy, mint az ikrek, nagyon hasonlítanak egymásra, le se tagadhatnák, hogy testvérek és Robnak az arc vonásai is felismerhető volt- miközben a képet néztem Robra pillantottam, aki csak mosolyogva figyelt, majd Lizzyire, aki épp most akarta levakarni magáról Ashleyt és a képen látható Vickyt.

- Hasonlítotok – mondtam ki hangosan is.

- Mindenki ezt mondja – mosolyodott el kisfiúsan.

- Hm – hümmögtem egy sort, és zavart a csend – tudsz játszani? – kérdeztem a zongorára mutogatva.

- Persze. Te? – nem-et intettem és megkértem, hogy játsszon valamit.

Lil Raintól játszotta az Adore you-t. Ismertem a számot, esküvőkön rengeteget játsszák, és mert imádtam. Rengeteget hallgattam ezért vele együtt énekeltem a dalt. Egyszer rám pillantott, arcára mosoly csúszott, ami engem is arra kényszerített, hogy mosolyogjak. A vége felé Ash csinált rólunk pár fényképet. Nem értettem minek, de azért aranyos volt tőle. A végén Rob az utolsó versszaknál abbahagyta az éneklést és ösztönzés képen rám pillantott. Értettem a célzást ezért halkan elénekeltem a dal végét.

- Gyönyörű hangod van – csodálkozott.

- Öm, kösz, neked is – mondtam és nem udvariasságból, hanem mert így is gondoltam, annyira… hogy is mondjam? Libabőrös lettem tőle.

- Hát, kösz – túrt a hajába és én egy aprót bólintottam és megfordultam. Mindenki a szobában volt és mosolyogva nézett felénk. Nagyon zavarba voltam, ezért inkább a földre szegeztem a tekintetem. Rob megfogta a könyököm és elindított a kanapé felé. Leültünk egymás mellé és mindenki megdicsért minket. Miután elmondták, hogy milyen szépen énekelünk stb. Témát váltottunk. Lizzyről és Jacksonról voltak vicces történetek.

- Lizzy egyszer felmászott a fára, és nem mert lejönni. Már Richard is felment érte, de ő nem volt hajlandó lejönni, annyira félt és ki kellett hívni a tűzoltókat, akik csak röhögtek Lizzyn – mesélte Clare.

- Jaj, képzeljétek el – kezdte Kate – mikor Jackson kicsi volt elmentünk sétálni a parkba és jött velem Amanda is, Jack unokatesója. Jack rohangált aztán egyszer csak bemászott a szökőkútba és elkezdett pisilni, alig hittem a szememnek. Utána odakiáltott nekünk hangosan: Anya, kakilok is – erre már mindenki szakadt a röhögéstől, kivéve Jacksont.

- Anya, ne már, nem is igaz – hajtotta le a fejét, mi pedig még jobban nevettünk.

- Ugyan, drágám, videó is van, Amanda felvette, majd megmutatom – kacsingatott ránk.

- Azt se felejtem el soha, mikor elmentünk az állatkertbe és… - kezdte Clare, de Lizzy, hamar félbeszakította.

- Anya, hagyd abba, kérlek.

- Kicsim, nyugi. Szóval elmentünk az állatkertbe és megálltunk a vízilónál. Egyszer csak elkezdte tekergetni a farkát, mire mindenki hátrébb állt, csak Lizzy maradt ott és a víziló lefosta. Szegénykém úgy sírt – abba se bírtam hagyni a röhögést.

Nagyon jól szórakoztam, még beszélgettünk, de az idő telt ezért indulni készültem. Beszélgettem Clarrel és elmondtam neki, az ötletemet. Nagyon örült neki és igent is mondott, amivel nagyon sokat segített. Remélem Lizzy is belemegy.

Mindenkitől elbúcsúztam két puszival, mikor Rob következett, nem akartam bunkó lenni ezért tőle is ugyan úgy búcsúztam. Mikor kifelé haladtam, megfogta a kezem és éreztem a papírt. Hatalmas mosoly kúszott arcomra. Óvatosan elolvastam, amiben ez állt:

 

Menj ki a mosdóba, a wc-n van egy toll.
Megadod a telefonszámod? J Rob

 

Halkan felnevettem és egy aprót bólintottam.

- Elnézést, ha nem baj, még gyorsan elmennék a mosdóban. Merre találom?

- A folyosó végén balra – mutatta meg az utat Rob.

- Kössz – mondtam nyomatékosan.

A toll tényleg ott várt rám. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Rob ezt mikor csinálta, vagy mi van, ha más hamarabb jön be, mint én. Vagy mi van, ha más számot adnák meg? Megfogtam a lapot rányomtam a csempére és a hátoldalára elkezdtem írni:

Gratulálok, okosan megoldottad. Remélem, nem fogsz zaklatni. J Kris

Írtam rá ezt a pár mondatot és aláírtam a telefonszámomat is. Jól esett, fogalmam sincs miért, de valamilyen jól eső bizsergés futott rajtam át. Nevetve hagytam el a mosdót és indultam el kifelé. Rob épp az apukájával beszélgetett, így mögé osontam és a farzsebébe becsúsztattam a kislapot.

- Köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztem magam – elbúcsúztam mindenkitől, majd elhagytam a házat. Hazafelé pedig ezer wattos mosollyal hajtottam....

2012. szeptember 13., csütörtök

8. Fejezet

Sziasztok! Tudom késtem vele elég sokat, de nem voltam jó gyerek és így nem volt notebookom. Szigorú védelmi rendszer volt MÁIG! Szóval szerintem mostantól minden rendbe jön egy ideig, ugyanis 8.os vagyok és elég sokat kellene tanulnom, amit idén próbálok is betartani. Na mindegy ez az én gondom, nektek pedig itt a 8. fejezet. Ja igen köszönöm a komentet Nóci. :) remélem ehhez többet kapok, rajtatok múlik... ://
Jó olvasást kívánok!
XoXo: Bessie

8.Fejezet

A csütörtöki napomat Ashley indította, aki reggel 8 órakor csengetett és addig nem hagyta abba, amíg ki nem nyitottam. Ezután felhívta egy fontos dologra a figyelmem… a bulira. Teljesen kiment a fejemből. Sajnos, Ashleynak nem, így rohantunk vásárolni. Kellettek ruhák, cipők, kiegészítők, sminkcuccok. Csak tudnám minek, Ash azt mondta azért, mert a 24 óra alatt, teljesen meggondolná magát, ha egy ruhát venne, és mivel holnap nem akar rohangálni, inkább ma vesz többet. Oké, ezt nem nagyon értettem, de vele nem lehet vitatkozni, inkább szót fogattam és ruhákat próbáltam. Délután 4-re értem haza és fáradtan dőltem össze az ágyon. Nem hiszem el, hogy lehet ezt kibírni. Amúgy, egész jól érzetem magamat, mert rengeteget nevettünk meg hülyéskedtünk. Ashley direkt figyelmeztetet, hogy úgy készüljek, addig nem mehetek haza, amíg teljesen részeg nem leszek. Szóval, remek kilátásokkal indultam. Mázli, hogy szombaton, majd ki tudom pihenni magamat…

*Másnap*

Péntek. Kicsit félek, azt hiszem. Főleg attól, hogy milyen lesz a buli. Annyira nem ismerem őket, de jó lenne, ha befogadnának, vagy legalább elviselnének, vagy nem tudom. Nem akarok senkinek sem csalódást okozni. Félek, hogy másnak gondolnak, hogy kihasználnak, hogy nem illek közéjük. Nem tudom – felsóhajtottam, mert féltem, tényleg. Annyira nem vagyok, az a bulizós lány. Néha elmentem Nikkiékel, de az más volt, őket ismerem. De ezt a társaságot, ezt az összeszokott bandát még nem. Délelőtt ezeken gondolkodtam. Megkajáltam és miközben mosogattam, Ashley toppant be. Nem lepődtem meg, talán csak azon, hogy még csak 4 óra volt.
- Sziiia – ugrott a nyakamba.
- Szia, mizu? – öleltem vissza.
- Semmi különös, gondolom veled se. Na, de ideje készülődni, mert nem fogunk időben odaérni – panaszkodott, mire felhúztam a szemöldökömet.
- Ash, mikorra is kell mennünk?- 22:00-ra. Úristen, kevesebb, mint 6 óránk van elkészülni!! – kiabált, mire hátrahőköltem.
 Azon gondolkodtam, hogy ez már nem normális. 6 óra alatt egy csiga is elkészül, sőt még hamarabb is. Nem hiszem el, hogy ez ennyi időbe tartana.Miközben ezeken gondolkodtam, Ashley 8 vállfát hozott be. Mindegyikre különféle ruha, és hozzá illő kiegészítő volt rakva. Utána megint elrohant és legközelebb szatyrokat hozott be, amik meg voltak számozva 1-8-ig.
- Ash, mi folyik itt?
- Nos, ezek közül veszem fel ma valamelyiket és ebben te fogsz segíteni.
- Aha, és a szatyrokba mi van? – már kezdtem érteni.
- Természetesen a cipők, már kiválasztottam, melyik szereléshez mit vennék fel, csak azt nem tudom, melyiket válasszam. Segíts! – könyörgött.
- Rendben. Na, mutasd, mid van – megvizsgáltunk minden ruhát, minden ékszert, minden összeállítást és elmondtuk mi jó rajta és mi kevésbé. Ashley mindet felpróbálta, hogy szerintem melyik áll rajta a legjobban és mivel nem tudtam dönteni, mert már nem is emlékeztem melyik, hogy áll rajta elővettem a fényképezőgépet és miután újra felvette mindegyiket, lefényképeztem. Nyomtam is fel egyből a gépre és beállítottam, hogy mind a 8 ruhát egyszerre lássuk. Ashhel szinte egyszerre rávágtuk, hogy a 4. lett a nyertes. Ami egy rózsaszín ruhából állt. Meglepődtem, mikor az órára néztem, mert már 6 is elmúlt. Még a végén igaza lesz barátnőmnek és tényleg kell az a 6 óra elkészüléshez.
Ashley ruhája
Kristen ruhája

Ezután én következtem. Ashley, mint a vadmacska úgy rohant be a gardróbomba és vette elő az összes ruhámat, főleg azokat, amiket tegnap vettünk és sajnos nekem is mindet fel kellett próbálnom végül egy  mellett döntöttünk. Ash szerint abba gyönyörűen festek… ezzel elment még egy óra. 3 óra kellett ahhoz, hogy megtaláljuk, mit veszünk fel estére. Konkrétan már kezdtem sokkot kapni, én csak bemegyek, valamit kiválasztok és felveszem. Ennyi. Nem szoktam teketóriázni.  Minek? Felesleges, bár a barátnőm nem így gondolta. Nagyon nem, sőt, ha elmondtam volna neki gondolatmenetemet… ááá inkább nem is gondoltam bele.Az idő telt… Ash gyorsan lezuhanyozott, addig én a cipőt próbálgattam és imádkoztam, hogy ne legyen a lábamon egyetlen egy hólyag sem… Aztán csere volt én zuhanyoztam és fogalmam sincs, mit csinált kint Ash. Nem is nagyon érdekelt. Felkaptam egy köntöst és már mentem is a szobámba, barátnőm az ágyamon ült, haja összefogva és sminkelte magát. Odaültem mellé és én is elkezdtem gondolkodni, hogy milyen sminket csináljak magamnak.

- Kristen, ügye kifesthetlek és megcsinálhatom a hajad? – nézett rám ellenállhatatlan szemekkel.
- Felőlem, de csak ha megcsinálhatom a hajad – mondtam el feltételeimet. Ami mindkettőnknek tetszett és már el is kezdődött a sminkelésem és a hajam vasalása. Ashley szó, mi szó: remek munkát végzett. Kaptam egy natúr árnyalatú, kicsit füstös sminket és egy nagyon göndör hajat. Imádtam. Miközben dicsérgettem, elvettem tőle a hajvasalót és elkezdtem neki is hullámokat varázsolni bele. Szerintem gyönyörű lett és szerencsére ő is meg volt elégedve velem. Kész lettünk, már csak a ruhákat kellett felvenni és mehettünk is, de előtte még rendeltünk kínait, hogy inkább most együk meg és ne legyen foltos a ruha, mert akkor kezdhetjük, előröl. Azt pedig nagyon nem akartam. Megkajáltunk és Ash szinte szívinfarktust kapott, miközben ránézett az órára, ami 9-et mutatott. Hát igen, gyorsan telik az idő, ha az ember jó társaságban van. Felöltöztünk, felvettük a kiegészítőket és kerestünk még két fekete zakót. Szerencsére Ash-el egy a méretünk, így adtam neki is, mert elég hűvös volt kint. És már indultunk is. Taxival mentünk, barátnőm figyelmeztetése után meg sem lepődtem. 40 percbe telt, mire odaértünk, mert a taxis nagyon eltévedt így késtünk több mint 18 percet, de nem volt gáz.
- Ash, mi van, ha nem fognak kedvelni – nyögtem barátnőmnek, görcsös gyomorral.
- Szerinted, akkor meghívtak volna? – emelte fel szemöldökét és nézett rám bambán. 
Megadóan sóhajtottam és tovább követtem Ashley-t a tömegen keresztül. A hely egész hangulatos volt, a zene pont elég volt, nem voltak sokan, de akadtak és azok sem az a 18 éves drogozós bandából valók. Többen csak boxokban ültek és jól szórakoztak. Egyszer csak megálltunk egy hatalmas boxnál. Kb. 20 személyes lehetett vagy annál több.
- Sziasztok! Bocs a késést. Szar taxis… – kiáltotta túl a zenét Ash.
- Császtok! No para, mi is most jöttünk – fogadott minket Tom.
- Többiek?
- Ashley baba, nyugi csak elmentek piáért. Mindjárt jönnek – röhögött. Kicsit bepánikoztam, nem tudtam, hogy viszonyulni senkihez, úgy ültem, mint aki karót nyelt.
- Szia, hát eljöttél? – hallottam meg egy mosolygós hangot, mire fejemmel a hang irányába fordultam és megláttam Robot. Mosoly terült szét az arcomon és csak bólintani tudtam.
- Na, jó húzzatok beljebb. Bobby bácsi le akar ülni – tolakodott befele, miközben egy lány szorosan mellette haladt. Robnak feltűnt, hogy nézem ezért gyorsan bemutatott minket egymásnak.
- Kristen – ejtette ki a nevem, mire felé fordultam – hagy mutassam be neked Nathalia-t, Nath ő itt Kristen.
- Helló - fogtunk kezet, de éreztem, hogy nem nagyon kedvel.
- Na, jó, ideje inni – adott Marcus és Sam mindenkinek sört. 
- Kezdésnek ez is megteszi – mondtam miközben öntöttem ki magamnak egy pohárba.
- Egészségünkre – emeltük fel a poharunkat és gyorsan meg is ittuk.
- Még egy kört? – röhögött Kellan, akit csak most vettem észre. Körbenéztem a társaságon. Velem szemben ült Marcus mellette Bobby, akikben azt hiszem már volt egy pár kör. Utánuk Sam és Tom, köztük ült Nathalie. Mellettem Kellan és Ash, akik már egymást falták végül én és másik oldalamon Rob, aki csak mosolyogva rázta a fejét.
- Persze haver – vált el Kell Ashtől és pacsizott egyet Tommal, miközben töltötték is a következő kört.
Szerencsére még maradtunk a sörnél. Már mindenki megitta, mikor Tomnak feltűnt, hogy az én poharam érintetlen – Tudod, kicsilány – nézett rám – nálunk van egy mottó.
- Had halljam – mosolyogtam el.
- Ami marad, az a harag – mondták mind egyszerre, amin elröhögtem magam.
- Ne akard, hogy haragudjuk – fenyegetett Marcus vigyorogva, és félelmet játszva inkább gyorsan megittam a sört.
- Szerencséd, nem haragszunk, egyelőre – öntötte ki az újabb kört Tom.
 Az este remekül telt, a többiek tökre befogadtak Nath-en kívül,de jól esett és már nem voltam olyan feszült. Pár kör után már fogalmam sincs mit ittam, valami kék löttyöt. Isteni íze volt és már éreztem is a hatását. Ashley hívott táncolni, amire nem engedte, hogy nemet mondjak így mennem kellett, de az alkoholtól, szinte fel sem fogtam mit csinálok. A lényeg, hogy remekül éreztem magam, táncoltam, Sammel, Robbal, Kellannal és Tommal, mert ott hisztizett, hogy mindenkivel táncolok csak vele nem. Végül beadtam a derekam. Elkezdtünk táncolni és próbált felszedi, hát ez nálam nem jött be, így melegebb éghajlatokra küldtem. Szerencsére Tom nem vette zokon mert, amit eljutott a tudatáig, már ott is hagyott és rohant egy szőke hajú lány után.  Sajnáltam szegény lányt. Robbal rengeteget hülyültünk, táncoltunk, beszélgettünk és volt, hogy elég közel kerültünk egymáshoz, de nem érdekelt. Élvezni akartam az életet. Vagy nem tudom, nagyon megkedveltem. Figyelmes volt még is kedves. Egyszer farkasszemet játszottunk azt hiszem. Aztán még emlékszem, hogy ittam valami lilát, úgy éjfél után, de onnantól nem sok mindenre emlékszem. Arra meg főleg nem, hogy hogy kerültem a szállodába, de reggel ott ébredtem lüktető fejfájással...


 *****

Alig bírtam kinyitni a szemem a telefonom csörgésére. Ki akartam nyomni, de mikor megláttam, hogy Lizzy hív szemem, majd ki pattant és egyből felvettem.
- Szia, Kris, remélem nem zavarok, csak azt szerettem volna mondani, hogy jó-e ha holnap fél 12-re jönnél át hozzánk? Vagyis, hogy neked megfelel-e az időpont.
- Persze, tökéletes. Ott leszek – ígértem még beszélgettünk, végül leraktuk. Elmentem zuhanyozni és próbáltam összeszedni a gondolataim. Hogy kerültem ide? Valószínűleg Ash hazahozott… Ash… fel kéne hívnom. Kiszálltam a zuhanyzóból és már kerestem is a telefonomat.Harmadik hívásomra vette fel barátnőm, addig csak kinyomogatta…
- Szia, fel vagy már?
- Nem még alszok, mert aki legény éjjel az általában nappal alszik, de mindegy – gúnyolódott, és észrevettem, hogy hiányzik a hangjából az energia. Ritka pillanatok egyike – Mit akarsz?
- Sajnálom – kezdtem bele – de nem tudod, hogy jutottam haza? Semmire nem emlékszem.
- Ha elmondom, hagysz aludni?
- Ö… ja. Csak mond már! Ja meg, hogy bírnak-e? Meg, hogy béna voltam-e…
- Bírnak nagyon. Nyugi, nem voltál gáz. Haza pedig mi vittünk, nyugi.
- Ti? Vagyis ki az a mi?
- Arról volt szó, hogy hagysz aludni.
- Ashley, ennyi idő alatt már elmondtad volna és aludhatnál – világosítottam fel sikeresen.
- Jól van, na. Az úgy volt, hogy te már káó voltál és én sem voltam hű, de fényesen így megkértem Robot, hogy kísérjen téged haza. Azért őt, mert benne volt a legkevesebb. Arra még emlékszem, hogy beültetek a taxiba és még elmondtam a szálloda címét és ennyi. Na, jó éjt!
- Köszi – mondtam volna, de már csak sípolt a telefon. Mindegy.

Miközben gondolkodtam, véletlen megpillantottam az órát és szinte sokkot kaptam: délután 4 óra volt. Elaludtam egy teljes napot!  Aj. Mivel a munkámat tegnap teljesen elhanyagoltam, elővettem a notebookom és átnéztem néhány dolgot. Például az esküvői ruhát, a koszorúslány ruhákat és a tortát. Találtam párat, de nem éreztem tökéletesnek a dolgot. Aztán a fejemben elkezdett egy tökéletes terv összeállni…


Remélem tetszik még a történet. És tetszett a fejezet. Kritikát is lehet írni.... és bocsi, hogy most tudtam hozni. Remélem a hosszával nincs gond... Nathalie pár percen belül a szereplők között lesz. 

2012. szeptember 1., szombat

7. Fejezet

Sziasztok! Ismét szombat! Ismét friss! Megérkezett a 7. fejezet. Köszönöm a véleményeteket! Nagyon jól estek! Remélem mindenkinek tetszik! Várjátok a sulit? Én nem... 
Kellemes hétvégét mindenkinek!
Jó olvasást kívánok!
XoXo: Bessie

Reggel, kialvatlan fejjel keltem, éjszaka alig bírtam aludni. Robon gondolkodtam. Ahogy visszafordult és rám nézett a gyönyörű szürkéskék szemével. Azt hiszem, talán, esetleg, nem 100%-osan, de fogjuk rá, hogy tetszik. Magamnak sem merem beismerni, nem hogy másnak.

De nem is ismerem. Ő se ismer. Bár pénteken megismerhetjük egymást. Fogalmam sincs, mit csináljak. Lizzyiékkel csak holnap találkozok. Fel kéne hívnom Ashley-t de most nincs kedvem a folytonos fecsegését hallgatni. Elmegyek a parkba – döntöttem el az ágyba fekve. Ezután elintéztem a reggeli teendőimet, felöltöztem és már mentem is.


A park, mint legutóbb, most is gyönyörű volt. És ahogy reméltem az agyamat csak a park szépsége töltötte el. Elmentem sétálni, miközben a gondolatok nem hagytak nyugodni. Miután eléggé elfáradtam a körbe-körbesétálgatástól elindultam a kocsim felé, de útközbe vettem magamnak egy hamburgert.


Amint felmentem a szobámba meglepődve láttam, ahogy a gardróbomba csak be volt dobálva a rengeteg szatyor, ez rendben is volt. Tegnap megvacsoráztam és már mentem is az ágyba… de! Reggel, hogy nem tűnt fel. Nekem elmentek otthonról. Otthon. Még nem is hívtam őket. 


Előkerestem a telefonom és azonnal tárcsáztam Cameron számát.


- Igen? – szólalt meg a telefonba egy kómás, mély hang. Ja, igen az előretolódás.

- Szia, bátyus!
- Hugi? Te vagy az? Istenem, de örülök, hogy hívtál. Hogy vagy? Hogy utaztál? Mit csinálsz most? Nálad hány óra is van? Mizujs Lizzyékkel? Bírod őket? A haverjaikat? Jó fejek mind. Itt vagy? - hadarta.
- Itt vagyok, csak nem hagysz szóhoz jutni. Szóval.. figyeltem, úgyhogy remélem te is. Igen. Igen. Gondoltam, hogy örülni fogsz. Jól vagyok. Jól, végig aludtam. Veled beszélek. Délelőtt 10:52. Lizziékkel holnap találkozok és megkedveltem őket. Ashleyvel találkoztam vasárnap, ő szinte a legjobb barátnőm lett így két nap alatt, a fiúkat csak látásból ismerem, mert tegnap összefutottunk velük a plázába, de ha minden igaz, akkor pénteken velük fogok bulizni. Kicsit tartok tőle. És igen itt vagyok.
- Huh oké, figyu. Jó fejek és ne hozz rám szégyent – nevetett, már kicsit sem volt álmos hangja – Hiányzol hugi.
- Ti is nekem. Anyáék? Nikki? Nálatok hány óra van? Mizu veletek? Hogy vagytok?- Alszanak. De Nikki már ébredezik. Hajnali 3 lesz 6 perc múlva. Jól vagyunk. Apa minden nap hiányol. Anya meg tiszta idegbeteg, hogy mikor telefonálsz már. Felköltsem?
- Dehogy is. Mond meg nekik, hogy nagyon szeretem, és hogy majd gyakrabban fogok telefonálni csak, tudod ...

- ... Első a munka – röhögött – Sose értettelek – eközben meghallottam Nikki álmos hangját, miközben azt kérdezi, hogy kivel beszél ilyenkor.
- Szívem, csak a legújabb csajommal, de te aludj csak – erre hallottam egy oké-t és Cam hatalmas röhögését, végül egy nagy csattanást – naaa, csak Krisszel beszélek, ne parázz má téged szeretl…
- Kristeeeeeeen – el kellett tartanom a fülemet annyira visított. Nem is tudom ki a rosszabb: Ashley vagy Nikki.
- Nyugi, szia! Mizu? Hogy vagy? Hiányzom?
- Jajj, nagyon is. Nem tudom kinek elmondani, ha helyes pasit látok a strandon, de most bepótolom. Szóval volt egy barna hajú, aki nagyon ki volt dolgozva és az a szexy fehér mosoly és képzeld a fürdőnadrág...
- Chö… én meg elkezdem mondani, hogy szeretlek és belém fojtod a szót, utána meg még álmodozol itt egy helyes szőke hercegről. Megjegyeztem. Megjegyeztem – fenyegetőzött bátyám.
- Na de édes, én nem ezt mondtam– védekezett Nikki sajnálkozó hangal, és szinte láttam magam előtt, hogy tesóm kezd megnyugodni, mire barátnőm folytatta – Én azt mondtam, hogy barna. A szexy pasi haja barna. Te nem is figyelsz rám?  
- Haha, nagyon vicces. Visszakapod még te. Ne félj – erre Nikki még elmondott egy „alig várom”-ot és már én is részese lehettem a beszélgetésnek. Elmondtam, hogy hogy haladok az esküvővel. Hogy szebb London, mint mikor utójára voltam itt. Aztán már csak beszélgettünk mindenféléről, több mint 2 órán át, gondoltam, hagyom őket aludni és elbúcsúztam. 
Csak halkan benyögtem egy „Nikki majd hívj, ha nincs ott Cam. Fontos”
- Baj van? – mondta, de inkább kinyomtam. Nem akartam, hogy tesóm tudja bánt valami, mert a világ végéről is képes lenne bármire. És nem akartam, hogy aggódjon értem, meg anyáék. 

Miután leraktuk a telefont elterültem az ágyba. Szerintem órákat feküdhettem ott, mikor elnyomott az álom. Délután 4-kor keltem, és szomorúan vettem észre, hogy elaludtam a napot. Bementem a gardróbba és nekiláttam kipakolni a ruháimat. Rengeteget vettem, de ez ott fel sem tűnt. Miután ezzel is kész lettem, Nikki hívott.

- Szia, mi történt? Baj van?- Szia, nem semmi komoly, csak összezavarodtam és nem tudom kivel megbeszélni.- Nekem elmondhatod, de ezt tudod nagyon jól.
- Hát az van… Vagy is találkoztam egy… Inkább megláttam… és…
- Kris, úgy dadogsz mintha, mintha ohh… találkoztál valakivel. Aki minden bizonnyal, gondolom nem lány…
- Hát, úgyis mondhatjuk. Aha, valakivel, aki nem lány.
- Szóval fiú – hangján már hallottam, hogy vigyorog – mesélj.
- Nincs mit mesélnem. Csak összezavarodtam.
- De miben is? – kérdezte és én elmondtam neki, hogy a plázában találkoztam egy sráccal…
- Várjál csak, ha Ash ismeri őket, akkor … Hmm. Ne mond el, hogy ki. Majd én kitalálom. Kellan nem lehet, mert ő Ashel van. Jackson házasodik. Sam és Marcus nem a te ízlésed. Bobnak van csaja. Tom, neked túl vad és marad Rob. Ahha Rob? - kérezte huncutul.
- Tudod, túl sokat vagyok veled…
- De ezt mégis miért mondod?
- Mert ismersz – irultam-pirultam, mikor Nikki, elkezdte mondani, hogy ő tudta, ő tudta. És hogy szerinte összeillenénk és hogy Robert milyen jó fiú. Pont hozzám illik 
- Nikki segíts. Mit csináljak? Pénteken találkozok velük. Vele.
- Ne parázz már. Ismerd meg őket, nem kell sietni Stew.
- Talán. Igazad van. Köszönöm! Szeretlek! Na de mesélj, mi van otthon? – kérdeztem, tényleg érdekelt, mert drága bátyám egy, apunak hiányzol, anyu egy idegbeteg-gel le is rendezett. Nikkivel még órákat beszélhettünk, végül nagy nehezen leraktuk. Jó volt kibeszélni magamat, nevetni. Megnyugodtam. Nem parázok. 
***                          


Szerdán megreggeliztem és már mentem is a találkozóra Lizzyiékkel. Rengeteget nevettünk a kocsiba, ez a telefonos ötlet bejött. Ami viszont meglepett, hogy nem hívtak kísérőket. Ezt szóvá is tettem, és csak azt válaszolták, valaki nem ért rá, valaki miatt pedig nem tudnának megfelelő döntést hozni, nem akartam tovább erőltetni és a téma is terelődött… Már egy ideje mehettünk, mikor megérkeztünk a céghez. Arra gondoltam, jobb, ha egyből idehozom őket, mintha bejárnánk minden plázát, ahol egy tök általános meghívókat látnánk és Lizzy sírva rohanna haza.
Leállítottuk a motort és a bejárathoz mentünk. Kívülről egy tök általános háznak tűnt - amibe, amúgy lakik a cég tulajdonosa – de tudni illik belül folyt a munka és meg se álltak. Bementünk, ahol egy kedves nénike eligazított minket, volt egy szoba, ahol az összes eddigi kézi készítésű meghívókból volt egy darab kiállítva, hogy azokból lehessen választani. Nagyon ötletesek voltak, volt papíros, képeslapos, dobozos, tekercses és mind gyönyörű volt. Lizzy ámulva nézte a meghívókat és neki is az álla majd’ leesett.

James Moore



- Jó napot! James Moore vagyok, üdvözlöm önöket, a cég vezetője vagyok – mutatkozott be miközben mindenkivel kezet fogott - Önökkel beszéltem telefonon?
- Igen, vagyis velem. Kristen Stewart az esküvőszervező.
- Hello, Jackson Rathbone és a menyasszonyom Elizabeth Pattinson.
- Üdvözlöm – fogott vele kezet Lizzy is.
- Mikor lesz a nagy nap?- Július 14-én – mondta Lizzy miközben megpillantott egy gyönyörű meghívót, amit én is néztem. Visszafogott mégis sokat mondó – Azt megnézhetnénk?
- Természetesen – vett elő egy hatalmas kulcscsomót és kinyitotta a szekrényt – kérem – nyújtotta át.
- Jackson ezt nézd meg, hát nem gyönyörű – az egész arany papírdobozból volt, ami négyfelé szétbomlott, és benne volt a papír, tényleg szép volt, csak a két gyűrű az elején nem tetszett annyira.- Tényleg szép, csak gyűrűk legyenek a tetején? Nem is tudom, az annyira nem jön be, kicsim – ölelte át derekát.- Kérem, esetleg, ha nem találják meg a tökéletes darabot, akkor nyugodtan mondjanak önök ötleteket és abból el tudjuk készíteni egyedi ötletűre – mosolygott kedvesem James.

A doboz formája
- Köszönjük. Megnézzük mindent, de már beszélgettünk erről és szerintem dobozos formájú lesz esetleg valamilyen virággal a tetején.
- Rendben. Szóljanak nyugodtan, örömmel állunk rendelkezésükre.
- Esetleg, mutatna valamilyen virág mintát?
- Persze? Nyomtatni gondoltak vagy ragasztani?
- Szerintem elég lenne, ha nyomtatva lenne. Tudja, Los Angelesbe is kell küldeni és nehogy baja legyen – mosolygott Lizy.
- A mi munkánk tökéletes, de ahogy gondolják – bólintott, miközben keresgélt a meghívók között – Hölgyem – nyújtott át egy sima képeslap féle meghívót, amit egy gyönyörű virágminta díszített. Meseszép volt.
A virágminta

- Ez álomszép lenne. Szebb, mint gondoltam. Aszta. Meglehetne csinálni, hogy ezt a képet rányomtatni az elejére? – kérdezte Lizz és egyből tudtam, nem kell tovább keresnünk. Ez lesz az.

- Persze, mikorra kérik és hány darabot?
- Mikorra lenne jó önöknek? Szeretnénk minél hamarabb elküldeni.
- Ez főtől függ vagy családtól. Hány darab kellene?

- Összesen 68 azt hiszem, de ha esetleg kevés, akkor lehetne még rendelni?
- Persze, ez csak természetes. Ma van szerda, szerintem a hétvégére kész is lesznek. Elnézést, hogy korábban nem, de rengeteg dolgunk van.

- Ugyan, megértjük – bólintottam - A meghívóra írt szövegeket még megbeszélhetjük?


- Kérem kövessenek - indult el James egy másik szobába, ahol rengeteg különféle meghívó szövegek voltak. Lizzy elkezte olvasgatni. Olvasott továbbment, olvasott továbbment. Egyszer csak megállt. Visszament és elolvasta még egyszer, utána megint. Tudtuk, hogy az lesz az igazi. Ez Jacksonnak is feltűnt, odaállt mellé ő is elolvasta és bólintott. Megtaláltuk!

- Kicsim, akkor ez legyen? Így szeretnéd?
- Hát, nekem ez így tökéletes lenne. Neked tetszik?
- Akkor maradunk a tökéletesnél, mert egyszerű és tényleg szép.
- Szeretlek – mondta Lizzy, amit Jackson viszonzott és megrendeltük a meghívókat.

Kiválasztottuk a szint, a betűméretet, a típust. Mindent. Hétfőn kellesz bejönni a végleges meghívóért, amikhez Lizzyvel még választottunk válaszkártyát és meghívókártyát és még útvonaljelző kártyát is. Lediktáltuk, a címet, ami akkor a Pattinson kertben lesz. Az időpontot és az útvonalat. Meg kis betűkkel a telefonszámomat is rárakattuk, a biztonság kedvéért. Végül boldogan hagytuk el a helyet.
- Lizzy, remélem, elégedettek vagytok velem és szeretném, ha tudnátok, ha esetleg valami nem jó, amit ajánlok, mert előfordulhat, csak szóljatok. Rendben? Ez a ti esküvőtök, nem akarok rátok erőltetni semmit. Szeretném, ha szólnátok, ha valami nem tetszik, vagy nem olyanra gondoltatok. Esetleg mást képzeltetek el. Rendben? 
- Kristen, e-miatt ne aggódj, mi teljesen megbízunk benned, és ha mégse tetszene valami, aminek szerintem elég kicsi az esélye, mert nagyon jó ízlésed van. Szólunk. Természetesen – ölelt át Lizzy.
- Köszönöm – mosolyogtam rájuk még beszélgettünk, végül elbúcsúztunk. A hétre több megbeszélést nem terveztünk. Amin viszont meglepődtem, hogy elhívtak vasárnap ebédre Lizziékhez, persze boldogan mondtam igen-t, de mégis meglepődtem...