10. Fejezet 2/2

Sziasztok! Itt is a 10. Fejezet második fele! Szombaton - vagyis holnap - akartam hozni, de bálba megyek így nem lett volna időm felrakni, így is mint egy bolond úgy fogok rohangálni. Mindegy a lényeg, hogy ma hoztam. Remélem tetszeni fog. Ez még mindig ROB SZEMSZÖG(!) de jövőhéttől minden visszaáll a régi kerékvágásba. Remélem azért tetszett ez a kis változás. Néha kell ilyen is. Köszönöm szépen a komenteket és a pipákat. Jövő szombaton már Kristen szemszög.

A történet folytatódik....

Jó olvasást kívánok!

Remélem tetszik!

Komik jöhetnek!

XoXo: Bessie♥

10. Fejezet 2/2

Rob. sz.sz.

A szombatom eseménytelenül telt, miközben Kristenen gondolkodtam. Miért nem kértem el a telefonszámát? Hogy-hogy nem tudom a teljes nevét? Lehet hogy így beleszerettem? Ez normális? Megtörténhet? Kérdések milliói fárasztották agyamat. Egész áldott nap.

*Vasárnap*

Remek, vasárnap. Semmi kedvem a mai összejövetelhez.  Ashley már 11-re jött, amit nem bántam. Beszélnem kellett vele. Ezért mi felvonultunk a szobámba.

- Ashley, segítened kell! Légyszi – könyörögtem és leültem az ágyam szélére.

- Na, mondjad. Mi van már? – ült le mellém.

- Mit csináljak? Csak Kristenen jár az agyam? Érted? Tegnap is és ma is. Kezdek megbolondulni. Komolyan. Segíts!

- Azt hiszem, most pszichológusnak kell lennem. Feküdj le – mondta és odahúzta mellém a babzsák fotelemet. Elővett egy tollat és egy füzetet. Leült és elkezdett írni.

- Te meg mit csinálsz? Most komolyan? – akadtam ki. Totál ki voltam akadva és ahelyett, hogy segítene, inkább ír.

- Most írom a korlapodat. Várj nem is. Kezdjük a legelején. Menj ki és gyere be – utasított.

- Te megőröltél – mondtam és kimentem, minek vitatkozni vele? Így is-úgy is kijöttem volna. Bementem.

- Rob húzzál vissza, ha orvoshoz mész kopogni kell!

- Oh, he időpontot ne kérjek? – gúnyolódtam.

- Már kértél, mostanra. Na, hajrá!- mutatott az ajtó felé. Elröhögtem magam és kimentem. Vártam pár másodpercet, majd bekopogtam. Ashley kiordított, hogy:

- Szabad! – és végre bemehettem – Jó napot kívánok! A nevem Dr. Greene. Kérem, foglaljon helyet – irányított az ágyam felé.

- Ez megőrült – suttogtam és leültem.

- Jól értettem, maga azt mondta, hogy megőrültem? Már elnézést, de itt maga a beteg! Úgyhogy feküdjön fel arra az ágyra – emelte fel a hangját. Én pedig telesítettem a parancsát.

- Neve? Kora?

- Ashley, ki vagyok akadva, ne szórakozz már velem!

- Jó-jó akkor beírom magamtól – mire még mindig idegesen néztem rá – oké, akkor ezt a részt kihagyjuk, na. Így már jó? – bólintottam.

- Tehát mi a panasza?

- Folyton Kristenen jár az agyam, ez nem panasz, de akkor is.

- Értem – jegyzetelt, de inkább nem mondtam semmit – Mit érez, amikor a közelében van? – elgondolkodtam.

- A szívem kiesik a helyéről, meg akarom ölelni, hozzá akarok szaladni, megölelni és el sem engedni.

- Csak ennyi? Rob te belezúgtál – mondta ki nyíltan.

- Mi? – csúszott feljebb pár oktávval a hangom – az nem lehet.

- Mi történt tegnap köztetek? – kérdezte most már Ashley és nem Dr. Greene.

És akkor elkezdtem neki elmesélni mindent, hogy mennyire jól éreztem magam vele, a majdnem csókunkat és a szállodában történteket is.

Még beszéltem neki, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Gyere – mondtam, és Lizzy kukucskált be.

- Gyertek, jó? Már mindenki itt van – mondta kedvesen.

- Persze mindjárt megyünk – mondtam és már csukódott is az ajtó. Még beszélgettünk totál általános témákról, majd meghallottuk anya hangját:

- Robert! Azonnal gyertek le! Mindenki rátok vár! – kiabált.

- Jövünk már, anya. Csak valamit megbeszéltünk – kiabáltam vissza majd elindultunk lefelé. Ashley leült, engem pedig elkapott anya.

- Aj, fiam. Látod, csak a baj van veled, még be sem mutatkoztál Kristennek – mondta anya szigorral a hangjában, miközben valaki felkapta a fejét és rám nézett. Mikor megláttam, állam leesett, szemem kiesett, levegőt is alig kaptam. Ott volt. Vagy legalábbis reméltem.

- Kristen, ő a fiam. Rob, mutatkozz be – a szemébe néztem, ő is engem nézett, nem tudtam mit mondjak, de ahogy anya megköszörülte a torkát, tudtam, hogy valamit muszáj.

- Szia – túrtam bele a hajamba, miközben elég zavart voltam, de szerintem ő is. Anya szemébe néztem és szinte hallottam, hogy mit mond, bólintottam. Kristenre néztem és folytattam.

- Helló, öm Robert Pattinson – nyújtottam felé a kezem, és reménykedtem, hogy elfogadja. Aztén hatalmas mosoly terült el az arcomon, remélve, hogy nem látszik zavartágom.

- Szia – mosolyodott el ő is, miközben kezet fogtunk – Kristen, Kristen Stewart – Stewart. Kristen Stewart. Istenem milyen szép neve van. És az a mosoly, amit nekem küld. Oké, iagz eléggé furcsa, hogy már találkoztunk, ismerjük egymást és be kell mutatkoznunk, de legalább megtudtam a teljes nevét.
- Nem lenne kedved megcsináln… - Lizzy még be se fejezte, de Ash már a nyakába lógott. Huszon évesen úgy viselkedik, mint egy óvodás, de azért én így szeretem – Jackson, azt hiszem, lenne kedve megcsinálni a koszorúslányruhát – fejezte be Lizz a mondatot. Aha, szóval ez volt a kérdés.
- Lizzy, kik lesznek a koszorúslányok? – tette fel a kérdést Kristen, az agyam eldobom, ez a csaj áááá.
- Hát, Vickyre gondoltam, de ő a tanúm lesz szóval Ashley, az unokatestvérem Jenny 7 éves és Amanda Jackson unokatesója.  Ash, elvállalnád?  – kérdezte nővérem, de nem rá figyeltem, hanem csakis Kristenre. Feltűnt, hogy Viky neve hallatán kicsit zavarodottá vált.
- Vicky, a nővérünk. Házas, most a férjével Európában intézik a cég ügyeit, az esküvő előtt 2 héttel tudnak csak hazajönni – feleltem neki, ki nem mondott kérdésére, miközben büszke voltam magamra, mintha ezer éve ismerném, mégis tele van rejtelmekkel, amiket nekem kell megfejtenem. Felé intettem, hogy üljön mellém. Gondolkodott, de szerencsére belement, leült mellém, majd neki is feltűnt a fénykép, amit meg akartam neki mutatni. Pár percig nézte, majd rám emelte gyönyörű zöld szemeit, elmosolyodtam. Aztán Lizzyre, végül ismét a képre.
- Hasonlítotok –mondta.
- Mindenki ezt mondja – mosolyodtam el.
- Hm – meg akartam ismerni, de nem tudtam mit mondhatnék, azt hiszem benne is ez volt – tudsz játszani? – kérdezte a zongorára mutatva.
- Persze. Te? – nem-et intett és megkért, hogy játsszak valamit. A szívem a torkomban dobogott, el akartam varázsolni, el akartam kápráztatni. Több ezer dal játszódott le a fejembe, miközben azon gondolkodtam, mi az amit most érzek, amit ismer, amit tudna velem énekelni.    

http://www.youtube.com/watch?v=LFVnNT7b9v8 ~ link

Aztán döntöttem Lil Raintól játszottam az Adore you-t. Ismerte, nyert ügyem volt, énekelte velem, szárnyaltam. A dal felénél rá pillantottam, arcára mosoly csúszott, amikor rá mosolyogtam. A vége felé Ash csinált rólunk pár fényképet. Nem értettem minek, de azért aranyos volt tőle. A dal végénél az utolsó versszaknál abbahagytam az éneklést és ösztönzés képen rá ráméztem. Értette a célzást ezért halkan elénekelte a dal végét.
- Gyönyörű hangod van – mondtam őszintén, áhítattal.
- Öm, kösz, neked is – mondta, én pedig kétségbe estem. Nekem kéne udvarolni neki, nem pedig fordítva, vagy mi van, ha udvariasságból mondta…
- Hát, kösz – túrtam a hajamba, majd megfordultam. Mindenki a szobába ült és mosolygott felénk, hirtelen arra gondoltam, hogy talán így néznének ránk, akkor is amikor bejelentenénk, hogy együtt vagyunk. Azt hiszem megbolondultam. Megfogtam a könyökét, majd elindítottam a többiek felé. Mindenki agyon dicsérgetett minket, majd a téma elterelődött. Minden féle cikis sztori előmászott az emlékekből, amin rengeteget nevettünk.
De nagy sajnálatomra az idő rohamosan szaladt, és Kristen menni készült, beszélt anyával, majd elindult a többiek felé én addig egy gyors tervet eszeltem ki majd rohantam megvalósítani.
Kristen mindenkitől elbúcsúzott két puszival, így izgatottan vártam, hogy hozzám érjen. Aztán én is megkaptam a jutalmam, elmondhatatlanul jó érzés volt. Már épp indult volna, mikor megfogtam a kezét és magam felé fordítottam, muszáj volt tartanom magam, hogy ne csókoljam meg, majd erőt véve magamon beleraktam a kispapírt a kezébe. Úgy éreztem magam, mint egy középiskolás, aki belezúg az osztály legszebb lányába és el akarja bűvölni őt.
Szerencsére Kristen belement a játékomba, halkan felnevetett és egy aprót bólintott.
- Elnézést, ha nem baj, még gyorsan elmennék a mosdóban. Merre találom?
- A folyosó végén balra – mutattam meg neki, mert két wc van, de csak az egyikbe raktam tollat.
- Kössz – mondta nyomatékosan. Én pedig ezer wattos vigyort küldtem felé.
Apának feltűnt jó kedvem így mondtam neki, hogy majd este megbeszélem vele, amikor Kristen mögém osont és a farzsebembe helyezte az apró papírt.
- Köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztem magam – búcsúzott el mindenkitől, majd elhajtott. Én pedig felrohantam a szobámba, elterültem az ágyon, és több milliószor elolvastam azt a pár sort…