11. Fejezet

Jó olvasást! (Végre) :D
XoXo: Bessie

11. Fejezet

Kristen

Hétfő. Az idő rohamosan telik, az esküvő közeledik, a héten fontos feladat elküldeni a meghívókat és még egy nagyon, nagyon fontos dolgot. De azt majd csak a hét második felébe.

Addig is: elmentem a meghívókért. Szerencsére időben kész lettek, és megbeszéltem Lizzyvel, hogy náluk megcsináljuk.

Csengettem, Rob ezer wattos mosollyal nyitott ajtót, amitől máris jobb kedvem lett.

- Gyere beljebb. Hogy vagy?

- Jól, köszi. Te is segítesz? – reméltem, hogy velünk marad. Más érzés volt, ha velem volt. Jobb.

- Jaja, be lettem fogva – nevetett – de így már nem is lesz olyan rossz.

- Hmm… - hajtottam le a fejem, miközben próbáltam elnyomni feltörekvő nevetésem.

- Amúgy gyere már be. Mit állsz az ajtóba? – kérdezte, majd közelebb hajolt, azt hittem meg akar puszilni – Még a végén kikapok anyától –suttogta, és már nem bírtam tovább felnevettem. Megkéretem Robot, hogy segítsen behozni a dobozokat, amibe a meghívók voltak. Becipeltük, leraktuk az asztalra, majd leültünk a fotelba.

- Szerbusz Kristen, hogy vagy? – jött oda hozzánk Clare

- Szia, jól, köszi. És te? – mosolyogtam vissza kedvesen.

- Remekül, köszi. Bár most azt hiszem meg fog fájdulni a kezem – nevetett, miközben egy tollal a kezében leült közénk.

- Anya, ha nem akarsz segíteni, nem kell. Vagyunk elegen – mosolygott Lizzy anyukájára.

- Dehogy is örömmel segítek. Na, kezdjük is el – ült le közénk.

Én és Rob a meghívót és a kellékeit beleraktuk egy borítékba, azt továbbadtuk Lizzynek és Jacksonnak, akik megcímezték és ők Clarenek aki lezárta a borítékokat.

Robbal nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk. Kezdtem megismerni és ő is. Szerintem.

- Kristen?

- Igen?

- Még nem tudom mi a kedvenc virágod – mondta úgy, mintha ez nála egy nagyon alap dolog lenne, és még se tudja.

- Értem – vettem komolyra ezt a dolgot, miközben bólintottam.

- Elmondanád nekem? – mosolyodott el.

- Nem – vigyorogtam.

- Mi? – hangja kicsit felcsúszott, azt hiszem meglepődött – Miért nem?

- Találd ki – mondtam miközben jeleztem a szememmel, hogy ezt nagyon is komolyan gondolom.

- Oké – felcsillant a szeme – Lizzy szerinted mi a kedvenc virága? – fordult egyből testvéréhez.

- Hé, nem csalunk. Egyébként Lizzy se tudja. Úgyhogy ki kell találnod, ha tudni akarod – mondtam neki nevetve.

- Oké… - mondta lehangolóan és elkezdte sorolni a virágokat őrült gyorsan: Liliom, Nárcisz, Nefelejcs, Margaréta, Rózsa, Orchidea, Levendula, Lótusz – nagy levegőt vett, majd sóhajtott egyet – oké nem vagyok nagy virágszakértő, kb. ennyit ismerek. Mondtam esetleg?

- Aha – kacsintottam rá.

- Ne már. Most komolyan? Ajj és melyik volt az?

- Az egyik, annyit segítek, hogy a kedvencem belőle a fehér mostanság.

- Oké… - hagyta félbe a mondatot majd elterelődött a téma, amin kicsit meglepődtem.

- Kristen eljönnél velem holnap valahova? – nézett rám kék szemeivel.

- Nem tudom. Holnap fel kell adni a postán az összes meghívót és jó lenne eldönteni az esküvő hangulatát, és domináló színeit is – hajtottam le a fejem.

- Oh – sóhajtott Rob is – Lizzy te feltudod, azt adni Jacksonnal nem?

- Persze, ne aggódj azt majd megbeszéljük holnap után. Van még egy kis időnk – mosolygott rám Lizzy.

- Akkor…? Eljönnél velem? – mosolyodott el féloldalasan, mire csak bólintani tudtam, majd hálásan néztem Lizzyre.

- Mondjuk, holnap 3kor találkozzunk a Parkba a szökőkútnál, ha neked jó.

- Persze, ott leszek. Vigyek valamit? – mosolyogtam?

- Magadat – nevetett fel.

Ezzel telt el a délutánom. Este hazamentem, lefeküdtem aludni és egyből elnyomott az álom.

Reggel 7-kor keltem, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd csináltam tükörtojást. Bementem a gardróbomba, hogy eldöntsem mit vegyek fel a mai alkalomhoz, de tanácstalan maradtam, így felhívtam Ash-t, hogy segítsen, persze örömmel jött. 20 perc múlva az ajtómba volt. Behívtam megittunk egy kávét, majd elindult a ruháim felé.

- Hová is mentek? – mosolyodott el.

- Csak a Parkba – kiabáltam utána.

- Oké, akkor kényelmes és csinos kell – állapította meg. Pár perc múlva már három összeállítás volt az ágyamon, amit minden felpróbáltam végül megállapodtunk a másodikba. Ashley kisminkelt, majd hullámokat varázsolt a hajamba, nyomott rá 3 doboz hajlakott, szóval szerintem kibírja még a délutánt. Megköszöntem barátnőmnek, majd hálaként elmentünk egy puccos étterembe ebédelni.

Az idő gyorsan telt, Ash hazadobtam a kocsival, majd én is a szálloda felé mentem, gyorsan átöltöztem, majd megerősítettem a sminkem, végül elindultam gyalog a Park felé…

Leültem egy szökőkúthoz közeli padra, és elgondolkodtam, a héten még annyi mindent meg kell szerveznem. Elkezdtem magamban felsorolni tennivalóimat, és csak azt vettem észre, hogy valaki leül mellém. Kicsit megilletődve, néztem fel az illetőre, aki Rob volt. Féloldalasan mosolyogva nézett rám, és közben az én arcomon is mosoly terült szét.

- Szia – suttogtam.

- Szia – nézett a szemembe, majd közelebb ült és megfogta a kezem – gyere.

- Rob, hova megyünk? Nem úgy volt, hogy a Parkba leszünk?

- Nem mondtam, hogy elviszlek a Parkból. Megtennél nekem valamit? – állt meg előttem.

- Persze.

- Lehunynád a szemed, szeretnélek meglepni valamivel – mosolygott, lehunytam a szemem.

- Mond, hogy nem vettél semmit.

- Miért mondjam? – nevetett, mögülem és éreztem, hogy valamivel eltakarja a szemem.

- Mert mondjuk én sem vettem? – kérdeztem kényelmetlenül.

- Jaj, nyugi már. Semmi extra, nem egy házat vettem… - nem fejezte be a mondatot, halkan hozzátett valamit, de nem értettem és akkor nem akartam ezen gondolkozni, mivel megfogta a kezem és elkezdett vezetni valamerre. Nem voltak kétségeim, teljes mértékben bíztam benne, valamiért…

Pár perc elteltével megálltunk, fülelni kezdtem: hallottam a madarak csiripelését, az állatok hangjait, éreztem a szellő légy fújását, aztán mélyen beleszagoltam a levegőbe és megéreztem kedvenc virágom illatát. Rob levette rólam a kendőt és kinyitottam a szemem. A Park egy eldugott, de annál szebb részén voltunk. A földön egy piros-fehér kockás pléd leterítve, amin egy piknikkosár volt, mellette pedig egy méregdrága bor és két pohár. Elmosolyodtam, majd megfordultam, hogy elmondjam Robnak, mit gondolok, de őt eltakarta egy gyönyörű fehérrózsa csokor.

- Remélem, a fehérrózsára gondoltál tegnap – nyújtotta felém, én pedig halvány mosollyal az arcomon bólintottam.

- Köszönöm – fogadtam el tőle, és megöleltem. Éreztem, ahogy nagy levegőt vesz, majd ő is átölel – mivel hálálhatom meg ezt mind neked?

- Kristen, csak szeretnélek megismerni téged. Ezért nem kell hálálkodni, csak légy te. Oké? – bólintottam, miközben megszagoltam a rózsát.

- Honnan tudtad?

- Mit is? – mosolyodott el féloldalasan.

- Hogy ez a kedvenc virágom?

- Az maradjon az én titkom – nevettet és közbe leült a pléd egyik végébe – Csatlakozol? – nézett fel rám.

- Persze – ültem le a másik oldalra. Rob megfogta a két borospoharat felrakta a kosárra majd felbontotta a bort és öntött mindkettőnknek, majd az egyiket felém nyújtotta.

- Köszi. Mire iszunk? – kérdeztem.

- Mondjuk, ránk? – nézett mélyen a szemembe.

- Ránk! – mondtam, majd koccintottunk. Megkóstoltam, mennyei volt, az egyik legfinomabb.

- Ízlik? – ivott Rob is.

- Isteni – ittam mégegyszer.

- Örülök neki – elmosolyodott – Nem vagy éhes? Anya csinált nekünk padlizsánkrémet.

- Hmm… na, jó kérek egyet – nevettem fel, mivel nem rég ebédeltem. Rob kent nekem egy kenyeret és egyet magának.

Megettük és közbe nagyon sokat beszélgettünk. Mesélt a zenekarról és főleg Richard cégéről, meg a jövőről.

- Akkor pár évig még zenélni akarsz? – kérdeztem.

- Azt hiszem, addig ameddig apa engedi. Nekem fontos a zene, de az ő szava szent – húzta kicsit a száját.

- De ne rólam beszélgessünk, hanem inkább rólad.

- Rólam? Mit mondjak? Az álmom valóra vált, esküvőszervező lettem és most dolgoznom kell, hogy minél többet elérjek az életemben. Imádom az állásom, de félek, hogy ez a karrier hamar elmegy, ha pár év múlva jönnek az újabb esküvőszervezők és én már csak egy név leszek. Tudom ez a jövő, de akkor is rossz belegondolni, hogy ez nemsokára bekövetkezik.

- Ugyan már, egy név. Ez hülyeség. Neked ez az álmod és most, hogy valóra váltottad, használd ki. Ne félj, mert nincs mitől. Tényleg – mondta és még öntött egy kis bort a poharamba – örülnöd kellene, hogy ezt mind sikerült elérned.

- Igazad van – mondtam és végig gondoltam. Rob addig elpakolta az ételt és elterült a pléden. Feje alá tette a két kezét és nézte az eget. Felnéztem, mit néz, a kék égen fehér pamacsok látszódtak. Kicsit vacilláltam végül úgy döntöttem mellé fekszek.

- Ritkán ilyen szép az ég Londonban – mondtam halkan. Rob felkönyökölt és rám nézett.

- Hunyd le a szemed, és hallgasd, a madarak csiripelését, az állatok motoszkálását, a fa susogását, érezd a szellő simogatását, a tiszta levegőt szívd be mélyen a tüdődbe. Érzed a megnyugvást? Mintha csak te lennél és a világ – miközben mondta azt tettem amit mondott és úgy éreztem a föld felett szárnyalok, annyi energiát adott, egy lelki megnyugvást. Elképzelhetetlen volt.

- Azt a… – csak ennyit tudtam mondani.

- Tudom – ennyit kellett mondania – nézd csak a felhőt, mintha egy krokodil lenne – nevetett fel és az ég felé mutogatott.

- Tényleg a mellette levő pedig egy borosüveg – mutattam neki én is.

- Jaj, ne csak nem berúgtál. Nem tudtam, hogy ilyen erős a bor.

- Mi nem, nem rúgtam be – nevettem fel – és odahajtottam a fejem a vállára. Nézd ott! – mutattam.

- Tényleg. Lehet, hogy én is sokat ittam? – felnevettem. Rám nézett és ő is elnevette magát.

Rengeteget beszélgettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Egyszer csak hangokra lettünk figyelmesek:

- Nézd milyen aranyosak! – mutogatott felénk egy öreg néni.

- Nagyon – sóhajtott mellette a bácsika.

- De tényleg nézd már, olyanok, mint mi voltunk 40 éve… - halkult el a mama.

- Lehet, hogy ők is az esküvő elől menekülnek – nevetett fel a bácsi.

- Azok a régi szép idők… - zárta le a témát a mami, majd tovább mentek.

Rob a szemembe nézett, mélyen. Lehunytam a szemem és egy kicsit megharaptam a szám. Eddig bírtam, hátradűltem és elkezdtem nevetni, úgy őszintén. Rob csodálkozva nézett rám, majd mellém feküdt és velem együtt nevetett.

Ezzel telt el az egész napom, nagyon jól érzetem magam vele, és úgy gondoltam, ez egy jó barátság kezdete…



Sajnálom, hogy késtem. Nem fogok nyafogni, hogy ne haragudjatok, mert hibáztam, ha komit nem kapok, akkor megérdemlem, de minden esetre ha valaki lesz olyan aranyos és elmondja a véleményét, annak nagyon fogok örülni ( +, -) és előre is köszönöm.