12. Fejezet

Itt is van a 12. Fejezet. Remélem mindenkinek tetszik és nem okozok csalódást, ennyi kihagyás után.
Jó olvasást!
XoXo: Bessie

12. Fejezet

Kristen!

Kedd volt, a tegnapi napon ellazultam, de mar keményen dolgoznom kellett. Reggel felkeltem szokásosan 6 órakor, kávé, fürdő stb. Végül energiával telve felhívtam Lizzyt:

 - Szia, sikerült tegnap feladni a meghívókat?

- Szia, persze. Milyen volt délután? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

- Csodás, nagyon jól éreztem magad. Neked mondott valamit? – kicsit rágtam a szám, mi van, ha nem kedvel.

- Nyugi, azóta le se lehet lőni, csak arról tud beszélni – röhögött és a háttérben hallottam Rob hangját, hogy azt mondja: Kösz Liz én is szeretlek. Én pedig elnevettem magam.

- Oké… - halkultam el – Lizzy van egy-két hírem, de ne ijedj meg – gondoltam itt az ideje elmondani a tervemet.

- Baj van? - kérdezte és hallottam, ahogy nehezen veszi a levegőt.

- Nyugi, csak be kell most azonnal pakolnod a nyári ruháidat egy bőröndbe és bármit, ami neked fontos. El kell mennünk páran valahova, ahol jó idő van – mosolyogtam, bár úgysem láthatta.

- Ez most komoly? Vagy csak szórakozol velem? – nevetett a hitetlenségtől.

- Ami ezt illeti nem, ahogy abban sem, hogy pontosan 1 óra múlva a házatok előtt találkozunk. Siess! – és ezzel leraktam mielőtt kérdezősködött volna.

Felhívtam Clare-t, hogy ő is pakoljon be és szóljon Robnak, Richardnak és Jackson szüleinek, akik természetesen már mindenről tudtak. Clare elmondása szerint még tegnap bepakoltak, úgyhogy emiatt nem kellett aggódnom. Ashley-t is felhívtam, aki már tűkön ülve várta a hívásom és már úton volt hozzám, hogy segítsen nekem is bepakolni…

Ashley megérkezett. Kicsit megdöbbent mikor meglátta, hogy egy bőrönddel készen állok, de megnyugtattam, hogy majd elmegyünk vásárolni. Hívtam 2 taxit és mehettünk is a Pattinson ház felé.

Pontosan 9:30-kor a Pattinson ház előtt leparkoltunk. Beszaladtam szólni a többieknek, akik a bőröndökkel jöttek és pakoltak be. Szerencsére pont akkor jöttek meg Jackson szülei és egy köszönés után már mentek is a taxihoz bepakolni. Lizzy a lehető legértetlenebb fejet vágta, de nagyon aranyos volt, mert nem kérdezett semmit. Szerettem volna, ha meglepetés lesz neki. Az idősebbek és Ashley – mivel elmondása szerint ő el lesz ott és nekem meg Robnak Lizzyvel kell lennünk - beültek a második taxiba. Míg Jackson, Lizzy, Rob és én az elsőbe. Kiadtam az utasítást a sofőrnek, majd indulhattunk a reptér felé.

- Kris, mi ez az egész? Hova megyünk? Miért mosolyog rám mindenki, és miért nem tudok róla? – törtek elő a várva várt kérdések.

- Ez kérlek szépen egy kis meglepetés tőlem, neked. Amint hallottad a reptérre megyünk, és valószínűleg azért mosolyognak rád, mert ők tudják és mint már említettem, meglepetés – feleltem kicsit diplomatikusan, miközben Jackson csak egy puszit küldött neki az első ülésről én pedig Robon át rámosolyogtam – Bízz bennem.

Amint kiértünk a reptérre, mindenki megindult a szokásos útvonal felé, a maga saját bőröndjével. Gondoltam nem kiabálom túl a tömeget, elvonultam beszélni a reptér vezetőjével.

- Jó napot! Kristen Stewart – fogtam kezet.

- Örvendek. Ralph Milford. Gondolom az ön magángépe érkezése miatt érdeklődik – mosolygott rám, amit viszonoztam is.

- Igen.

- Rendben, kérem menjenek, pakoljanak be. Mi addig elintézzük a felszállást.

- Köszönöm – elköszöntem majd elindultam megkeresni a többieket.

Miután megtaláltam őket, kérdezték hova megyünk, mert a legközelebb induló repülő csak egy óra múlva indul. Megnyugtattam őket és 20 perc múlva már mindenki a kényelmes és elég luxusnak mondható repülőmön ült.

- Kris, azt hittem járati repülővel megyünk – ült le mellém Ashley.

- Nem, ez az én magán repülőm, ami nem rég lett kész. Hogy tetszik? Szerintem jó kényelmes – fészkelődtem kicsit.

- Nagyon szép, és tényleg kényelmes. De minek neked repülőgép?

- Ash, az egész földre hívtak már és hidd el praktikusabb megoldás ez.

- Oké, igazad van, de ez akkor is állati – mondta és felállt körülnézni én meg nevetve néztem utána.

Jackson és Lizzy leültek egy négyes asztalhoz, hallottam, hogy Lizzy faggatózik és sejtettem, hogy Jackson kezd megenyhülni, így odaültem szembe velük. Előszedtem a jegyzeteimet és kezem összekulcsolva rájuk mosolyogtam.

- Remélem tudjátok, hogy még meg kell beszélnünk pár fontos dolgot – kezdtem – ami, most nagyon fontos a szín kiválasztása, mivel gondolom Ashley is szeretné tudni, hogy milyenre gondoltatok – amint, Ash meghallotta miről van szó bólogatva leült mellém. Jackson és Lizzy egymásra nézett, majd egyszerre megszólaltak.

- Rózsaszín, lila és aranyra gondoltam – mondta Lizzy.

- Sötétzöld, világoszöldre gondoltam – közölte Jackson én meg konkrétan lefejeltem az asztalt. A két említett egymásra néz és próbálja manipulálni a másikat, végül elröhögték magukat. A nevetésre Rob is csatlakozott.

- Na miről van szó? - ült le a másik oldalamra. Beavattuk őt is, majd rohamosan eltelt az 5 óra.

Kinéztem az ablakon és mosolyogva néztem ahogy közeledünk New York felé…

Életjel

Sziasztok! Megjöttem és szeretném megkérdezni, hogy valakit érdekel-e még ez a blog... oldalt találtok egy szavazást ami egy hétig fog tartani, a szerint dől el, hogy az oldal sorsa... jövőhét hétfőn még lesz egy szóbelim, de utána azt hiszem szabad vagyok, ezért is gondoltam erre a bejegyzésre :))
XoXo: Bessie

11. Fejezet

Jó olvasást! (Végre) :D
XoXo: Bessie

11. Fejezet

Kristen

Hétfő. Az idő rohamosan telik, az esküvő közeledik, a héten fontos feladat elküldeni a meghívókat és még egy nagyon, nagyon fontos dolgot. De azt majd csak a hét második felébe.

Addig is: elmentem a meghívókért. Szerencsére időben kész lettek, és megbeszéltem Lizzyvel, hogy náluk megcsináljuk.

Csengettem, Rob ezer wattos mosollyal nyitott ajtót, amitől máris jobb kedvem lett.

- Gyere beljebb. Hogy vagy?

- Jól, köszi. Te is segítesz? – reméltem, hogy velünk marad. Más érzés volt, ha velem volt. Jobb.

- Jaja, be lettem fogva – nevetett – de így már nem is lesz olyan rossz.

- Hmm… - hajtottam le a fejem, miközben próbáltam elnyomni feltörekvő nevetésem.

- Amúgy gyere már be. Mit állsz az ajtóba? – kérdezte, majd közelebb hajolt, azt hittem meg akar puszilni – Még a végén kikapok anyától –suttogta, és már nem bírtam tovább felnevettem. Megkéretem Robot, hogy segítsen behozni a dobozokat, amibe a meghívók voltak. Becipeltük, leraktuk az asztalra, majd leültünk a fotelba.

- Szerbusz Kristen, hogy vagy? – jött oda hozzánk Clare

- Szia, jól, köszi. És te? – mosolyogtam vissza kedvesen.

- Remekül, köszi. Bár most azt hiszem meg fog fájdulni a kezem – nevetett, miközben egy tollal a kezében leült közénk.

- Anya, ha nem akarsz segíteni, nem kell. Vagyunk elegen – mosolygott Lizzy anyukájára.

- Dehogy is örömmel segítek. Na, kezdjük is el – ült le közénk.

Én és Rob a meghívót és a kellékeit beleraktuk egy borítékba, azt továbbadtuk Lizzynek és Jacksonnak, akik megcímezték és ők Clarenek aki lezárta a borítékokat.

Robbal nagyon sokat nevettünk, beszélgettünk. Kezdtem megismerni és ő is. Szerintem.

- Kristen?

- Igen?

- Még nem tudom mi a kedvenc virágod – mondta úgy, mintha ez nála egy nagyon alap dolog lenne, és még se tudja.

- Értem – vettem komolyra ezt a dolgot, miközben bólintottam.

- Elmondanád nekem? – mosolyodott el.

- Nem – vigyorogtam.

- Mi? – hangja kicsit felcsúszott, azt hiszem meglepődött – Miért nem?

- Találd ki – mondtam miközben jeleztem a szememmel, hogy ezt nagyon is komolyan gondolom.

- Oké – felcsillant a szeme – Lizzy szerinted mi a kedvenc virága? – fordult egyből testvéréhez.

- Hé, nem csalunk. Egyébként Lizzy se tudja. Úgyhogy ki kell találnod, ha tudni akarod – mondtam neki nevetve.

- Oké… - mondta lehangolóan és elkezdte sorolni a virágokat őrült gyorsan: Liliom, Nárcisz, Nefelejcs, Margaréta, Rózsa, Orchidea, Levendula, Lótusz – nagy levegőt vett, majd sóhajtott egyet – oké nem vagyok nagy virágszakértő, kb. ennyit ismerek. Mondtam esetleg?

- Aha – kacsintottam rá.

- Ne már. Most komolyan? Ajj és melyik volt az?

- Az egyik, annyit segítek, hogy a kedvencem belőle a fehér mostanság.

- Oké… - hagyta félbe a mondatot majd elterelődött a téma, amin kicsit meglepődtem.

- Kristen eljönnél velem holnap valahova? – nézett rám kék szemeivel.

- Nem tudom. Holnap fel kell adni a postán az összes meghívót és jó lenne eldönteni az esküvő hangulatát, és domináló színeit is – hajtottam le a fejem.

- Oh – sóhajtott Rob is – Lizzy te feltudod, azt adni Jacksonnal nem?

- Persze, ne aggódj azt majd megbeszéljük holnap után. Van még egy kis időnk – mosolygott rám Lizzy.

- Akkor…? Eljönnél velem? – mosolyodott el féloldalasan, mire csak bólintani tudtam, majd hálásan néztem Lizzyre.

- Mondjuk, holnap 3kor találkozzunk a Parkba a szökőkútnál, ha neked jó.

- Persze, ott leszek. Vigyek valamit? – mosolyogtam?

- Magadat – nevetett fel.

Ezzel telt el a délutánom. Este hazamentem, lefeküdtem aludni és egyből elnyomott az álom.

Reggel 7-kor keltem, lezuhanyoztam, felöltöztem, majd csináltam tükörtojást. Bementem a gardróbomba, hogy eldöntsem mit vegyek fel a mai alkalomhoz, de tanácstalan maradtam, így felhívtam Ash-t, hogy segítsen, persze örömmel jött. 20 perc múlva az ajtómba volt. Behívtam megittunk egy kávét, majd elindult a ruháim felé.

- Hová is mentek? – mosolyodott el.

- Csak a Parkba – kiabáltam utána.

- Oké, akkor kényelmes és csinos kell – állapította meg. Pár perc múlva már három összeállítás volt az ágyamon, amit minden felpróbáltam végül megállapodtunk a másodikba. Ashley kisminkelt, majd hullámokat varázsolt a hajamba, nyomott rá 3 doboz hajlakott, szóval szerintem kibírja még a délutánt. Megköszöntem barátnőmnek, majd hálaként elmentünk egy puccos étterembe ebédelni.

Az idő gyorsan telt, Ash hazadobtam a kocsival, majd én is a szálloda felé mentem, gyorsan átöltöztem, majd megerősítettem a sminkem, végül elindultam gyalog a Park felé…

Leültem egy szökőkúthoz közeli padra, és elgondolkodtam, a héten még annyi mindent meg kell szerveznem. Elkezdtem magamban felsorolni tennivalóimat, és csak azt vettem észre, hogy valaki leül mellém. Kicsit megilletődve, néztem fel az illetőre, aki Rob volt. Féloldalasan mosolyogva nézett rám, és közben az én arcomon is mosoly terült szét.

- Szia – suttogtam.

- Szia – nézett a szemembe, majd közelebb ült és megfogta a kezem – gyere.

- Rob, hova megyünk? Nem úgy volt, hogy a Parkba leszünk?

- Nem mondtam, hogy elviszlek a Parkból. Megtennél nekem valamit? – állt meg előttem.

- Persze.

- Lehunynád a szemed, szeretnélek meglepni valamivel – mosolygott, lehunytam a szemem.

- Mond, hogy nem vettél semmit.

- Miért mondjam? – nevetett, mögülem és éreztem, hogy valamivel eltakarja a szemem.

- Mert mondjuk én sem vettem? – kérdeztem kényelmetlenül.

- Jaj, nyugi már. Semmi extra, nem egy házat vettem… - nem fejezte be a mondatot, halkan hozzátett valamit, de nem értettem és akkor nem akartam ezen gondolkozni, mivel megfogta a kezem és elkezdett vezetni valamerre. Nem voltak kétségeim, teljes mértékben bíztam benne, valamiért…

Pár perc elteltével megálltunk, fülelni kezdtem: hallottam a madarak csiripelését, az állatok hangjait, éreztem a szellő légy fújását, aztán mélyen beleszagoltam a levegőbe és megéreztem kedvenc virágom illatát. Rob levette rólam a kendőt és kinyitottam a szemem. A Park egy eldugott, de annál szebb részén voltunk. A földön egy piros-fehér kockás pléd leterítve, amin egy piknikkosár volt, mellette pedig egy méregdrága bor és két pohár. Elmosolyodtam, majd megfordultam, hogy elmondjam Robnak, mit gondolok, de őt eltakarta egy gyönyörű fehérrózsa csokor.

- Remélem, a fehérrózsára gondoltál tegnap – nyújtotta felém, én pedig halvány mosollyal az arcomon bólintottam.

- Köszönöm – fogadtam el tőle, és megöleltem. Éreztem, ahogy nagy levegőt vesz, majd ő is átölel – mivel hálálhatom meg ezt mind neked?

- Kristen, csak szeretnélek megismerni téged. Ezért nem kell hálálkodni, csak légy te. Oké? – bólintottam, miközben megszagoltam a rózsát.

- Honnan tudtad?

- Mit is? – mosolyodott el féloldalasan.

- Hogy ez a kedvenc virágom?

- Az maradjon az én titkom – nevettet és közbe leült a pléd egyik végébe – Csatlakozol? – nézett fel rám.

- Persze – ültem le a másik oldalra. Rob megfogta a két borospoharat felrakta a kosárra majd felbontotta a bort és öntött mindkettőnknek, majd az egyiket felém nyújtotta.

- Köszi. Mire iszunk? – kérdeztem.

- Mondjuk, ránk? – nézett mélyen a szemembe.

- Ránk! – mondtam, majd koccintottunk. Megkóstoltam, mennyei volt, az egyik legfinomabb.

- Ízlik? – ivott Rob is.

- Isteni – ittam mégegyszer.

- Örülök neki – elmosolyodott – Nem vagy éhes? Anya csinált nekünk padlizsánkrémet.

- Hmm… na, jó kérek egyet – nevettem fel, mivel nem rég ebédeltem. Rob kent nekem egy kenyeret és egyet magának.

Megettük és közbe nagyon sokat beszélgettünk. Mesélt a zenekarról és főleg Richard cégéről, meg a jövőről.

- Akkor pár évig még zenélni akarsz? – kérdeztem.

- Azt hiszem, addig ameddig apa engedi. Nekem fontos a zene, de az ő szava szent – húzta kicsit a száját.

- De ne rólam beszélgessünk, hanem inkább rólad.

- Rólam? Mit mondjak? Az álmom valóra vált, esküvőszervező lettem és most dolgoznom kell, hogy minél többet elérjek az életemben. Imádom az állásom, de félek, hogy ez a karrier hamar elmegy, ha pár év múlva jönnek az újabb esküvőszervezők és én már csak egy név leszek. Tudom ez a jövő, de akkor is rossz belegondolni, hogy ez nemsokára bekövetkezik.

- Ugyan már, egy név. Ez hülyeség. Neked ez az álmod és most, hogy valóra váltottad, használd ki. Ne félj, mert nincs mitől. Tényleg – mondta és még öntött egy kis bort a poharamba – örülnöd kellene, hogy ezt mind sikerült elérned.

- Igazad van – mondtam és végig gondoltam. Rob addig elpakolta az ételt és elterült a pléden. Feje alá tette a két kezét és nézte az eget. Felnéztem, mit néz, a kék égen fehér pamacsok látszódtak. Kicsit vacilláltam végül úgy döntöttem mellé fekszek.

- Ritkán ilyen szép az ég Londonban – mondtam halkan. Rob felkönyökölt és rám nézett.

- Hunyd le a szemed, és hallgasd, a madarak csiripelését, az állatok motoszkálását, a fa susogását, érezd a szellő simogatását, a tiszta levegőt szívd be mélyen a tüdődbe. Érzed a megnyugvást? Mintha csak te lennél és a világ – miközben mondta azt tettem amit mondott és úgy éreztem a föld felett szárnyalok, annyi energiát adott, egy lelki megnyugvást. Elképzelhetetlen volt.

- Azt a… – csak ennyit tudtam mondani.

- Tudom – ennyit kellett mondania – nézd csak a felhőt, mintha egy krokodil lenne – nevetett fel és az ég felé mutogatott.

- Tényleg a mellette levő pedig egy borosüveg – mutattam neki én is.

- Jaj, ne csak nem berúgtál. Nem tudtam, hogy ilyen erős a bor.

- Mi nem, nem rúgtam be – nevettem fel – és odahajtottam a fejem a vállára. Nézd ott! – mutattam.

- Tényleg. Lehet, hogy én is sokat ittam? – felnevettem. Rám nézett és ő is elnevette magát.

Rengeteget beszélgettünk, mintha ezer éve ismertük volna egymást. Egyszer csak hangokra lettünk figyelmesek:

- Nézd milyen aranyosak! – mutogatott felénk egy öreg néni.

- Nagyon – sóhajtott mellette a bácsika.

- De tényleg nézd már, olyanok, mint mi voltunk 40 éve… - halkult el a mama.

- Lehet, hogy ők is az esküvő elől menekülnek – nevetett fel a bácsi.

- Azok a régi szép idők… - zárta le a témát a mami, majd tovább mentek.

Rob a szemembe nézett, mélyen. Lehunytam a szemem és egy kicsit megharaptam a szám. Eddig bírtam, hátradűltem és elkezdtem nevetni, úgy őszintén. Rob csodálkozva nézett rám, majd mellém feküdt és velem együtt nevetett.

Ezzel telt el az egész napom, nagyon jól érzetem magam vele, és úgy gondoltam, ez egy jó barátság kezdete…



Sajnálom, hogy késtem. Nem fogok nyafogni, hogy ne haragudjatok, mert hibáztam, ha komit nem kapok, akkor megérdemlem, de minden esetre ha valaki lesz olyan aranyos és elmondja a véleményét, annak nagyon fogok örülni ( +, -) és előre is köszönöm. 

10. Fejezet 2/2

Sziasztok! Itt is a 10. Fejezet második fele! Szombaton - vagyis holnap - akartam hozni, de bálba megyek így nem lett volna időm felrakni, így is mint egy bolond úgy fogok rohangálni. Mindegy a lényeg, hogy ma hoztam. Remélem tetszeni fog. Ez még mindig ROB SZEMSZÖG(!) de jövőhéttől minden visszaáll a régi kerékvágásba. Remélem azért tetszett ez a kis változás. Néha kell ilyen is. Köszönöm szépen a komenteket és a pipákat. Jövő szombaton már Kristen szemszög.

A történet folytatódik....

Jó olvasást kívánok!

Remélem tetszik!

Komik jöhetnek!

XoXo: Bessie♥

10. Fejezet 2/2

Rob. sz.sz.

A szombatom eseménytelenül telt, miközben Kristenen gondolkodtam. Miért nem kértem el a telefonszámát? Hogy-hogy nem tudom a teljes nevét? Lehet hogy így beleszerettem? Ez normális? Megtörténhet? Kérdések milliói fárasztották agyamat. Egész áldott nap.

*Vasárnap*

Remek, vasárnap. Semmi kedvem a mai összejövetelhez.  Ashley már 11-re jött, amit nem bántam. Beszélnem kellett vele. Ezért mi felvonultunk a szobámba.

- Ashley, segítened kell! Légyszi – könyörögtem és leültem az ágyam szélére.

- Na, mondjad. Mi van már? – ült le mellém.

- Mit csináljak? Csak Kristenen jár az agyam? Érted? Tegnap is és ma is. Kezdek megbolondulni. Komolyan. Segíts!

- Azt hiszem, most pszichológusnak kell lennem. Feküdj le – mondta és odahúzta mellém a babzsák fotelemet. Elővett egy tollat és egy füzetet. Leült és elkezdett írni.

- Te meg mit csinálsz? Most komolyan? – akadtam ki. Totál ki voltam akadva és ahelyett, hogy segítene, inkább ír.

- Most írom a korlapodat. Várj nem is. Kezdjük a legelején. Menj ki és gyere be – utasított.

- Te megőröltél – mondtam és kimentem, minek vitatkozni vele? Így is-úgy is kijöttem volna. Bementem.

- Rob húzzál vissza, ha orvoshoz mész kopogni kell!

- Oh, he időpontot ne kérjek? – gúnyolódtam.

- Már kértél, mostanra. Na, hajrá!- mutatott az ajtó felé. Elröhögtem magam és kimentem. Vártam pár másodpercet, majd bekopogtam. Ashley kiordított, hogy:

- Szabad! – és végre bemehettem – Jó napot kívánok! A nevem Dr. Greene. Kérem, foglaljon helyet – irányított az ágyam felé.

- Ez megőrült – suttogtam és leültem.

- Jól értettem, maga azt mondta, hogy megőrültem? Már elnézést, de itt maga a beteg! Úgyhogy feküdjön fel arra az ágyra – emelte fel a hangját. Én pedig telesítettem a parancsát.

- Neve? Kora?

- Ashley, ki vagyok akadva, ne szórakozz már velem!

- Jó-jó akkor beírom magamtól – mire még mindig idegesen néztem rá – oké, akkor ezt a részt kihagyjuk, na. Így már jó? – bólintottam.

- Tehát mi a panasza?

- Folyton Kristenen jár az agyam, ez nem panasz, de akkor is.

- Értem – jegyzetelt, de inkább nem mondtam semmit – Mit érez, amikor a közelében van? – elgondolkodtam.

- A szívem kiesik a helyéről, meg akarom ölelni, hozzá akarok szaladni, megölelni és el sem engedni.

- Csak ennyi? Rob te belezúgtál – mondta ki nyíltan.

- Mi? – csúszott feljebb pár oktávval a hangom – az nem lehet.

- Mi történt tegnap köztetek? – kérdezte most már Ashley és nem Dr. Greene.

És akkor elkezdtem neki elmesélni mindent, hogy mennyire jól éreztem magam vele, a majdnem csókunkat és a szállodában történteket is.

Még beszéltem neki, mikor valaki kopogott az ajtón.

- Gyere – mondtam, és Lizzy kukucskált be.

- Gyertek, jó? Már mindenki itt van – mondta kedvesen.

- Persze mindjárt megyünk – mondtam és már csukódott is az ajtó. Még beszélgettünk totál általános témákról, majd meghallottuk anya hangját:

- Robert! Azonnal gyertek le! Mindenki rátok vár! – kiabált.

- Jövünk már, anya. Csak valamit megbeszéltünk – kiabáltam vissza majd elindultunk lefelé. Ashley leült, engem pedig elkapott anya.

- Aj, fiam. Látod, csak a baj van veled, még be sem mutatkoztál Kristennek – mondta anya szigorral a hangjában, miközben valaki felkapta a fejét és rám nézett. Mikor megláttam, állam leesett, szemem kiesett, levegőt is alig kaptam. Ott volt. Vagy legalábbis reméltem.

- Kristen, ő a fiam. Rob, mutatkozz be – a szemébe néztem, ő is engem nézett, nem tudtam mit mondjak, de ahogy anya megköszörülte a torkát, tudtam, hogy valamit muszáj.

- Szia – túrtam bele a hajamba, miközben elég zavart voltam, de szerintem ő is. Anya szemébe néztem és szinte hallottam, hogy mit mond, bólintottam. Kristenre néztem és folytattam.

- Helló, öm Robert Pattinson – nyújtottam felé a kezem, és reménykedtem, hogy elfogadja. Aztén hatalmas mosoly terült el az arcomon, remélve, hogy nem látszik zavartágom.

- Szia – mosolyodott el ő is, miközben kezet fogtunk – Kristen, Kristen Stewart – Stewart. Kristen Stewart. Istenem milyen szép neve van. És az a mosoly, amit nekem küld. Oké, iagz eléggé furcsa, hogy már találkoztunk, ismerjük egymást és be kell mutatkoznunk, de legalább megtudtam a teljes nevét.
- Nem lenne kedved megcsináln… - Lizzy még be se fejezte, de Ash már a nyakába lógott. Huszon évesen úgy viselkedik, mint egy óvodás, de azért én így szeretem – Jackson, azt hiszem, lenne kedve megcsinálni a koszorúslányruhát – fejezte be Lizz a mondatot. Aha, szóval ez volt a kérdés.
- Lizzy, kik lesznek a koszorúslányok? – tette fel a kérdést Kristen, az agyam eldobom, ez a csaj áááá.
- Hát, Vickyre gondoltam, de ő a tanúm lesz szóval Ashley, az unokatestvérem Jenny 7 éves és Amanda Jackson unokatesója.  Ash, elvállalnád?  – kérdezte nővérem, de nem rá figyeltem, hanem csakis Kristenre. Feltűnt, hogy Viky neve hallatán kicsit zavarodottá vált.
- Vicky, a nővérünk. Házas, most a férjével Európában intézik a cég ügyeit, az esküvő előtt 2 héttel tudnak csak hazajönni – feleltem neki, ki nem mondott kérdésére, miközben büszke voltam magamra, mintha ezer éve ismerném, mégis tele van rejtelmekkel, amiket nekem kell megfejtenem. Felé intettem, hogy üljön mellém. Gondolkodott, de szerencsére belement, leült mellém, majd neki is feltűnt a fénykép, amit meg akartam neki mutatni. Pár percig nézte, majd rám emelte gyönyörű zöld szemeit, elmosolyodtam. Aztán Lizzyre, végül ismét a képre.
- Hasonlítotok –mondta.
- Mindenki ezt mondja – mosolyodtam el.
- Hm – meg akartam ismerni, de nem tudtam mit mondhatnék, azt hiszem benne is ez volt – tudsz játszani? – kérdezte a zongorára mutatva.
- Persze. Te? – nem-et intett és megkért, hogy játsszak valamit. A szívem a torkomban dobogott, el akartam varázsolni, el akartam kápráztatni. Több ezer dal játszódott le a fejembe, miközben azon gondolkodtam, mi az amit most érzek, amit ismer, amit tudna velem énekelni.    

http://www.youtube.com/watch?v=LFVnNT7b9v8 ~ link

Aztán döntöttem Lil Raintól játszottam az Adore you-t. Ismerte, nyert ügyem volt, énekelte velem, szárnyaltam. A dal felénél rá pillantottam, arcára mosoly csúszott, amikor rá mosolyogtam. A vége felé Ash csinált rólunk pár fényképet. Nem értettem minek, de azért aranyos volt tőle. A dal végénél az utolsó versszaknál abbahagytam az éneklést és ösztönzés képen rá ráméztem. Értette a célzást ezért halkan elénekelte a dal végét.
- Gyönyörű hangod van – mondtam őszintén, áhítattal.
- Öm, kösz, neked is – mondta, én pedig kétségbe estem. Nekem kéne udvarolni neki, nem pedig fordítva, vagy mi van, ha udvariasságból mondta…
- Hát, kösz – túrtam a hajamba, majd megfordultam. Mindenki a szobába ült és mosolygott felénk, hirtelen arra gondoltam, hogy talán így néznének ránk, akkor is amikor bejelentenénk, hogy együtt vagyunk. Azt hiszem megbolondultam. Megfogtam a könyökét, majd elindítottam a többiek felé. Mindenki agyon dicsérgetett minket, majd a téma elterelődött. Minden féle cikis sztori előmászott az emlékekből, amin rengeteget nevettünk.
De nagy sajnálatomra az idő rohamosan szaladt, és Kristen menni készült, beszélt anyával, majd elindult a többiek felé én addig egy gyors tervet eszeltem ki majd rohantam megvalósítani.
Kristen mindenkitől elbúcsúzott két puszival, így izgatottan vártam, hogy hozzám érjen. Aztán én is megkaptam a jutalmam, elmondhatatlanul jó érzés volt. Már épp indult volna, mikor megfogtam a kezét és magam felé fordítottam, muszáj volt tartanom magam, hogy ne csókoljam meg, majd erőt véve magamon beleraktam a kispapírt a kezébe. Úgy éreztem magam, mint egy középiskolás, aki belezúg az osztály legszebb lányába és el akarja bűvölni őt.
Szerencsére Kristen belement a játékomba, halkan felnevetett és egy aprót bólintott.
- Elnézést, ha nem baj, még gyorsan elmennék a mosdóban. Merre találom?
- A folyosó végén balra – mutattam meg neki, mert két wc van, de csak az egyikbe raktam tollat.
- Kössz – mondta nyomatékosan. Én pedig ezer wattos vigyort küldtem felé.
Apának feltűnt jó kedvem így mondtam neki, hogy majd este megbeszélem vele, amikor Kristen mögém osont és a farzsebembe helyezte az apró papírt.
- Köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztem magam – búcsúzott el mindenkitől, majd elhajtott. Én pedig felrohantam a szobámba, elterültem az ágyon, és több milliószor elolvastam azt a pár sort…

10. Fejezet 1/2

Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy mivel eljutottunk a 10. Fejezetig ezt egy különleges módon ünnepelhetnénk. Ezért a mostani fejezet ROB szemszögéből van írva! Nagyon remélem, hogy tetszik. Most mondom hogy ez a rész a fejezet FELE! Tehát jövőhét szombaton a másik fele következik. Kommenteket örömmel olvasok. Kritikák jöhetnek. Az eddigi leghosszabb feji! Oldalt szavazzatok!Jó Olvasást Kívánok!
XoXo: Bessie

10. Fejezet

Rob sz.sz

*Hétfő*

Ma elmentünk a haverokkal a plázába, csak hülyülni, csajozni, mozizni. Szokásos délutáni program, miután megnéztünk egy vígjátékot, nem volt a legjobb, de jókat röhögtünk rajta, főleg az előttünk ülő csajon, akinek beláttunk a melléhez. Mindegy. Marcus elkérte a telefonszámát, de hát, hogy is mondjam? Nem jött össze neki. Inkább kapott egy szép arcpirosítót a pofájára. Nevetve ültünk be a torzshelyünkre, ami egy kávézóféleség és a filmet elemeztük.

- Most komolyan, ennyire szar filmet még nem láttam – panaszkodott Tom, aki egyébként végig nevette a filmet. Igen, Tom ilyenkor mindig ezzel a dumával jön, pedig általában ő élvezi a legjobban, de erre mi már nem mondunk semmit.

- Hát, ja, de nem volt annyira gáz – kezdte Bob – legalább összegyűltünk.

- Ennyi, meg az a csaj se volt rossz – pacsizott össze Sam Marcussal.

- Tökre belém zugot – röhögött, miközben az arcát simogatta.

- Persze – hagytuk rá. Még kicsit beszélgettünk, majd Jacksonnak mennie kellett, mert hívta a nővérem.

- Szaladj, hív az asszony – kiáltott még utána Kellan majd rám nézett.

- He, Rob. Olyan szótlan vagy. Haver, beteg leszel? Pénteken buli nehogy fertőzve gyere.

- Semmi bajom. Azért kösz –mi is indulni készültünk, amikor Ashley robbant be. Kezén minimum 15 szatyor és ismételten tele volt energiával. Gyorsan üdvözölte Kellant, Marcus és Tom pedig fújogtak és fütyültek egyszerre, mindenki minket nézett, miután végeztek, Ash felénk is fordult, majd megöleltük egymást.  Ashley 3 éve költözött ide, de ismerem pisis korom óta, még akkor megfogadtuk, hogy legjobb barátok leszünk örökre, csak mi elköltöztünk ide Londonba, és szerencsére most Ashley is követett. Gyors köszönés mindenkinek, majd elkezdett beszélgetni, hogy épp vásárol a barátnőjével, aki nem volt mellette, de szerintem neki fel sem tűnt, csak mondta-mondta tovább, mi pedig nevetve hallgattuk. Ekkor belépett egy lány, barna haja hullámosan omlott a vállára, szemei gyönyörűen és fáradtan csillogtak. Szemem, majd ki eset. Gyorsan körbenéztem és láttam, hogy mindenki őt bámulja. Aztán odaállt Ashley mellé és megköszörülte a torkát:

  - Ja, igen. Bocsi. Srácok, ő itt a barátnőm Kristen. Tommal már megismerkedtetek – nevetett Ash én pedig sokkot kaptam, mi az, hogy Tommal már megismerkedett? És nekem miért nem mondta, hogy megismert egy ilyen gyönyörű lányt? Ezt nem hiszem el - Ők itt Bob, Sam, Kellan, és Rob.– mutatott körbe rajtunk - Dzseki hol van?

- Most lépet le nem rég, miért szívem? – ölelte át Ashley derekát Kellan. Sosem mondtam eddig, de féltékeny voltam, nem Kellra, hanem minden srácra, akinek az élet, megadta az a lehetőséget, hogy boldog legyen, de most, hogy megpillantottam Kristent, elfeledtem ezt az érzést.

- Jaj, csak mert őt is be akartam mutatni Krisnek. Nyugi, szerelmem – térített vissza Ash hangja.

- Ash, pénteken buli a helyünkön, jössz? – kérdezte Tom, és közben Kristenre nézett – Kicsilány, te is jöhetsz, ha van kedved – kacsingatott rá. Mi az, hogy kicsilány? Nem értettem miért becézi, mi lehet köztük – töprengtem el.

 - Persze, megyünk – vágott közbe Ashley mielőtt válaszolhatott volna. Ennek el sem tudom mondani mennyire örültem, velünk lesz pénteken és talán jobban megismerhetem, sőt talán - Naa, jó lesz – nevetett Ash és megint megszakította a gondolatomat.

- Ajj, nem tudom – gondolkodott Kristen én pedig megsajnáltam, aki belemegy Ash játékszabályaiba, annak vége. Így van ez a vásárlásnál is. Tapasztalatból tudom.

- Remélem, eljössz, de nekünk már mennünk kell. Jó szórakozást! – búcsúzott Kellan és a fiúk is elmondtak egy sziasztok-ot, majd kifelé indultak. Nem tudom mi ütött belém, egyszerűen úgy tudnám megfogalmazni, mintha valami kényszerített volna, jó értelemben.

- Remélem, ott leszel – néztem rá és féloldalasan rámosolyogtam. Ashley kicsit köhintett, értettem is a célzást, ezért azonnal ki is javítottam magamat – ott lesztek – mosolyodtam el jobban, amit viszonozott is, miközben egy aprót bólintott. Ashleyre rápillantottam és egy másodperc tört része alatt történt, hogy gondolatban beszéltünk. Szavak nélkül is megértettük egymást és így volt ez most is. Megkértem, hogy kérdezze meg, mit gondol rólam. Ash 2 mp-en belül levágta, hogy bejön nekem, de én ekkor már kint voltam és félrehívtam Tomot.

- He, haver! Honnan ismered? – próbáltam lazán mondani.

- Kit? – hátra mutattam, a kávázó fele – ja, hogy őt. Ez egy hosszú történet – röhögött.

- Na, mondjad csak – mosolyogtam kajánul, miközben majd megöltem volna.

- Tegnap a fesztiválom, mikor elmentem sörért, ott volt és basszus haver beindultam, abba a kicsi mini ruhába – elmélkedett - kicsit rányomultam, de Ash leállított – felröhögtem, Tom ezt magának könyvelte el, pedig én csak örömömben tettem, azt hiszem megnyugodtam, hogy nincs köztük semmi. Kiérve beültünk a kocsiba és húztunk hozzánk, mert próbálnunk kellet Jackson már ott várt minket. Mindenki elfoglalta a helyét majd nekikezdtünk. Estig gyakoroltunk, miközben Tom és Kellan nyafogását hallgattunk, mert ők mondták el, hogy mi rossz és mi jó. Szóval ott veszekedtek, de mint a kicsik. Mi pedig ott hagytuk őket és beültünk a nappaliba egy sör kíséretével…

*péntek*

A hét nagyon lassan telt, Tom becsajozott, Marcus megfulladt a kólában, Bob ma békült ki Nathel, Kellan nonstop Ashleyvel van. Én pedig fekszek az ágyamon, miközben a nővérem kiabál:

- Akkor is itt leszel! – követelte. Nos, azért nyafog, mert vasárnap akarnak anyával tartani egy ebédet. Eljönnének Jack szülei és az esküvőszervező is, akit be akar mutatni. Nem kell mondanom: UNCSI!  Istenem felnőtt vagyok hagy döntsem már el én, hogy mikor mit akarok!

- Aj, Lizzy nincs kedvem…

- De akkor is részt veszel – fenyegetőzött először utána pedig eljött a legrosszabb – Légyszi, Öcsi. Ez olyan sokat jelent nekem. Tudod, hogy mennyire szeretlek – nézett rám hatalmas szomorú szemekkel.

- Jó – puffogtam – de csak ha hozhatok valakit! – szabtam ki feltételeimet. Nem fogok egyedül szenvedni.

 - Na nem! Az idióta haverjaid közül, ide nem hozol senkit – ennyit a cuki módról.

- He, Jackson is a haverom – vártam hozzá.

- Rob, tudod, hogy értem – ült az ágyamra – ez nekem most fontos, és nem akarom, hogy tönkretegyék. Hívd el Ashley-t, anya is örülne neki – mosolygott rám.

- Oké, felhívom… - hagytam annyiba.

- És…? – aha, gondolhattam volna.

- És ott leszek veled, mert tudom, hogy neked sokat jelent – mondtam monoton hangot a már ismert szöveget.

- Imádlak – adott egy puszit az arcomra én pedig összeborzoltam a haját – Naa!!! Oké nem baj így is szeretlek. Köszönöm!

- Én is szeretlek – mosolyogtam, majd kitessékeltem a szobámból és hívtam Ashley-t.

- Sziiiiia. Mizus Rob? – szólalt meg.

- Szia, ráérsz vasárnap?

- Ami azt illeti, eddig nincs programom, miért?

- Lizzy tart valami esküvő előtti sznob összejövetelt és nem akarok egyedül meghalni az unalomba ezért nem jönnél el? – Ashley tényleg a legjobb barátom. Nála sose kellett félnem, hogy ezt nem kéne elmondani, meg nem kellett szépítenem semmit. Csak kerek-perec kimondtam.

- Esküvőőő? ÁÁÁ még szép, hogy megyek.

- Ash, semmi köze nem lesz az esküvőhöz, csak jönnek Jacksonék meg mi leszünk, ja, meg az esküvőszervező csaj.

- Nem baj. Megyek. Fél 12-re ott leszek. Majd este találkozunk. Szeretlek. Sziia – mondta és már le is rakta. Ez elintézve… csak nem lesz olyan szörnyű.

Az egész napom ezzel telt el, feküdtem, néztem a tv-t, bekapcsoltam a notebook-om. De valahogy untam mindent. 9-kor pedig nekiálltam készülődni. Lezuhanyoztam, felvettem egy farmert és egy pólót, a hajamba beletúrtam párszor és már kész is voltam. Nem szoktam túlzásokba esni, minek? Lehet, hogy el se jön Kristen. Kristen… olyan szép név, olyan szép, mint ő maga – elröhögtem magam, miközben ezeken gondolkodtam. Kiültem a teraszra és elszívtam pár szál cigit. Kicsit még gondolkodtam, majd úgy gondoltam ideje indulnom. RUHA!!! Felvettem a fekete conversemet, meg a fejemre nyomtam egy sapit, és már kész is voltam. Beültem egy taxiba és már úton voltam a pub felé. 

- Csá – köszöntek a többiek, mikor megtaláltam őket a szokásos helyünkön. Marcus, Tom még nem érkezett meg, így gondoltam addig elszívok pár cigit. Szerencsére Kellan velem jött, így nem kellett egyedül gubbasztanom.

- Haver, mi van veled? Nem is hívtál. Gáz van? – pökdösött.

- Dehogy van, ne aggódj. De azért kösz.

- Akkor, meg mi a franc van veled? – értetlenkedett.

- Megsúgom – hajoltam közelebb hozzá.

- Na, hagy halljam – hajolt ő is.

- Fontos, hogy ne mond el senkinek, mert ha visszahallom annak nagy böjtje lesz – suttogtam a fülébe, mire egy hatalmas bólintást kaptam – Jól figyelj: Semmi – ordítottam a lehető leghangosabban, mire összerezzent, de ahogy körbenéztem nem csak ő, körülöttünk mindenki dühös pillantásokat vetett rám, miközben fülüket fogdosták. Röhögtem egy nagyot és elindultam befelé. Kellan is követet és együtt kerestük a bandát.  Már mindenki itt volt, csak Kristen és Ashley nem. Gondoltam, hogy nem jönnek el. Miért is jöttek volna, bár Ash száz százalék, hogy itt lesz, de Kristen. Ő nem, miközben teljesen beleéltem ebbe magam a srácok elküldtek engem, Marcust és Samet piáért. Elmentünk és hoztunk 20 sört. Úgy is elfogy, és most még legalább tudunk járni. Miután visszamentünk, az állam a padlót súrolta, ott volt. Eljött. Hirtelen azt sem tudtam mit csinálok.

- Szia, hát eljöttél? – mosolyodtam el hitetlenségemben, miközben legbelül ujjongtam: Eljött, itt van. Kristen itt van… oh yeah – egy aprót bólintott, miközben gyönyörűen rám mosolygott. Rám.

- Na, jó húzzatok beljebb. Bobby bácsi le akar ülni – Kristen feléjük nézett, elég érdekesen, amit nem tudtam, mire vélni, így követve tekintete vonalát, rájöttem, hogy Nathet nézni. Ja, igen. Nem is ismeri.

- Kristen – szólítottam meg, annyira szépen hangzott a neve, ahogy én hangosan is kimondtam, hogy teljesen elvarázsolt, miközben felém fordult – hagy mutassam be neked Nathalia-t, Nath ő itt Kristen.

- Helló - fogtak kezet, de Nath totál bunkó volt, nem is tudom miért, mondjuk, nem nagyon szoktunk másokat befogadni a „bandánkba”.

- Na, jó, ideje inni – adott Marcus és Sam mindenkinek sört.  

- Egészségünkre – emeltük fel a poharunkat és gyorsan meg is ittuk.

- Még egy kört? – röhögött Kellan, én meg csak mosolyogva ráztam a fejemet. Nem is ők lennének.

- Persze haver – pacsizott egyet Tommal Kellan, miközben töltötték is a következő kört, ami szintén sör volt. Tom ránézett Kristenre, kicsit féltékeny lettem, de szerencsére nem volt vészes téma: – Tudod, kicsilány – nézett rá – nálunk van egy mottó – ekkor hatalmas mosoly terült szét mindenki arcán.

- Had halljam – mosolyogott el. Nem is sejtve, hogy mibe megy bele.

- Ami marad, az a harag – mondtuk totál egyszerre. Szép, kis banda mondhatom - Ne akard, hogy haragudjuk – vigyorgott Marcus totál bénán, amitől meg kellett volna ijednünk, de mi ismertük őt. Nagyon is… bár mit ne mondjak úgy látszik Kristennél hatásos volt, mert egyből lehúzta a maradék sört.

- Szerencséd, nem haragszunk – öntötte ki az újabb kört Tom.

A hangulat totál klassz volt. Azt hiszem az eddigi legjobb. Főleg amikor Kristennel táncoltam. Istenem az a csaj meg őrit.

Mindenkivel táncoltam egy kicsit. De legtöbbet vagy a helyemen ülve, néztem Kristent, vagy ha volt egy adódó alkalom még táncoltam is vele. Szegényt annyira sajnáltam, a fiúk rengeteg piát töltöttek neki, amit meg is ivott. Ami viszont idegesített az, az volt, amikor Tom táncolt vele, annyira rámászott, hogy azt hittem én tépem le Krisről. De szerencsére még képbe volt annyira, hogy lekoppintsa. Utána odementem hozzá és megint táncoltunk. Annyira jó érzés volt, az hogy velem foglalkozott, hogy az leírhatatlan. Mikor vége lett a számnak kimentünk a bár elé és ott is hülyéskedtünk. Rengeteget nevettem és nagyon jól szórakoztam vele. Volt, hogy farkasszemet néztünk. Még bújócskázni is akart, de azt már nem engedhettem. Sajnos az idő ellenem fordult és rohamosan szaladt előre. Mikor befelé indultunk, hirtelen megfordult és arcunk rohamosan közeledett egymáshoz, már azt hittem megcsókolhatom aztán…

Aztán észhez kaptam, azt akartam, hogy emlékezetes legyek neki, és ha egyszer megcsókolhatom. Emlékezzen rá és ő is akarja. Mindenféle befolyásoltság nélkül.

Ezért inkább megfogtam a derekát és megfordítottam, majd egy sóhaj kíséretébe bementünk és tovább buliztuk az éjszakát…

3 óra után Ashley magyarázott nekem valamit, de nem nagyon értettem aztán Kristenre és rám mutogatott, meg egy házikót rajzolt a levegőbe. Innen már kapcsoltam. Kimentem stoppoltam két taxit. Szóltam Kellannak, hogy vigye haza épségben Ashley-t én pedig viszem Kristent. Csak egy baj volt, nem tudtam hol lakik. Beültettem Kristent az egyikbe, majd rohantam a másik kocsihoz.

- Ash, Kristen hol lakik? - miközben gondolkodott, gyorsan elmondtam a taxisnak, hogy hova menjen és előre ki is fizettem. Szerencsére Ashley még ki tudta nyögni a hotel nevét, így már mehettem is hazaszállítani Krist, de mire beültem a kocsiba elaludt, fejét hátravetve. Elmosolyogtam rajta, miközben beszálltam, majd átöleltem a derekát, fejét a vállamra hajtottam és kicsit közelebb húztam magamhoz. Örültem, hogy ma nem ittam olyan sokat.

A taxi hamar megérkezett, kifizettem, majd Kristent az ölembe emelve mentem be a szállodába. Odamentem a recepcióhoz és elkértem a kulcsokat, de mivel nem tudtam volna melyik kezemmel elvenni, segített egy inas.

Amint kinyitottam az ajtót, bementem, és megkerestem a hálószobát. Kristent leraktam a kanapéra, amíg megcsináltam neki az ágyat, majd felemeltem és befektettem. Vagyis csak próbáltam, mert az Angyalom olyan erősen ölelte át a nyakam, hogy alig tudtam lefeszegetni apró, ám erős kezeit.

Mikor sikerült, szemét egy pillanatra kinyitotta, majd csak ennyit suttogott: Rob.

Nevem hallatán bizsergés futott végig rajtam, szívem úgy lüktetett, hogy majd’ ki esett, az arcomon pedig hatalmas mosoly terült szét.

- Aludj jól, Angyalom – suttogtam, miközben homlokára adtam egy puszit. Betakargattam, majd villanyt leoltva hazaindultam…

9. Fejezet

Sziasztok! Itt a friss. Sajnálom, hogy késtem, de rengeteget kell tanulnom és nincs időm. Legközelebb megpróbálom hamarabb, és köszönöm a kommentet Lucaanak, Nócinak és Eveliinnek. Remélem tetszeni fog!

Jó Olvasást Kívánok!

XoXo: Bessie 

9. Fejezet

*vasárnap*

Reggel, jó 10 órakor elég álmosan keltem, miközben a konyhába összedobtam a reggelimet, ami csak vajas kenyérből és lekvárból áll-t. Nem volt többre energiám. Csináltam egy kávét magamnak és már semmi bajom sem volt. Szemeim kipattantak, agyam beindult és elindultam a gardróbom felé. Gyorsan kiválasztottam a ruhám, majd beszaladtam a fürdőbe és lezuhanyoztam.
Felöltöztem, és eldöntöttem, hogy kivasalom a hajam. Miközben a vasaló melegedett felraktam egy kis szemspirált. A hajamat fél órán át vasaltam, de a végeredmény elfogadható lett. Felvettem a cipőm és már indultam is.
Útközben beszaladtam egy boltba, ahol vettem ajándékokat. Vendégségbe megyek és a múltkor se vittem semmit, ami nagyon zavart.
Vettem két bort, a legfinomabbakat, azért kettőt, mert ha jól emlékszem van egy öccse, aki ha fesztiválokra jár, akkor csak iszik. Ha meg nem akkor odaadja valakinek, meg vettem két bonbont: Lizzynek és Clarenek. Fél tizenkettő volt, mikor kijöttem a boltból és már így is késében voltam, bepattantam a kocsiba és már hajtottam is. A ház most is gyönyörű volt, de ami feltűnt, hogy 3 kocsi parkolt a ház előtt. Reménykedtem, hogy nem zavarok.

Csengettem. Lizzy hatalmas mosollyal az arcán nyitott ajtót, gyors ölelgetés az ajtóban és már be is invitált.
- Remélem nem zavarok – nyögtem ki.- Dehogy zavarsz, csak eljött Jackson családja és az öcsém kocsiját láttad kint, ja meg az Ashley-t.
- Értem, oké… Itt van Ashley? – csodálkoztam.- Aha, baj?
- Dehogy is örülök neki, tényleg.  Clare, szia – jött ki a konyhából Clare.
- Kristen szerbusz, örülök, hogy újra láthatlak – ölelt meg kedvesen.- Én is. ezt ajándékba hoztam a meghívásért, remélem, örültök neki és ízleni fog bár az ízléseteket még nem nagyon ismerem.- Nem kellett volna, miért költöd ránk a pénzed?  - csóválta rosszállóan a fejét, miközben láttam, hogy jól esett neki, ez az apró gesztus.- Semmiség.- Köszönjük – terelt be az ebédlőbe – Ülj le, máris tálalok. Lizzy, hol vannak Robék?- Szólok nekik. Apa, ő az esküvőszervezőnk – vezetett oda az apjához.- Örvendek, Kristen Stewart – fogtunk kezet.- Helló, Richard Pattinson, már rengeteget hallottam rólad – mosolygott rám kedvesen – úgyhogy menj, ismerd meg Jackson családját is – mosolygott, miközben elindultam feléjük.- Jó napot kívánok! Kristen Stewart vagyok, az esküvőszervező.- Szerbusz. Nagyon örülünk, hogy végre megismerhetünk – ölelt át Jackson édesanyja – Jaj, egyébként Kate vagyok és a férjem Lucas – fogtam vele is kezet.- Kérlek, tegezz minket nyugodtan – szólalt meg Lucas is.- Rendben, köszönöm. Azt szerettem volna kérdezni, hogy van-e valamilyen elképzelésetek az esküvőről, esetleg dolgok, amiket fontosnak tartotok?- Örülünk, az esküvőnek szívből. A fiamnak jobb feleséget nem is találhattunk volna, és úgy gondoljuk, hogy ez az ő házasságuk kezdete. Közelebb kerülhetnek egymáshoz és itt megmutatkozik majd az összetartozás lényege is, főleg, ha a másik nem azt akarja. Már nem csak a saját döntésük a fontos, hanem a társuké is és ebbe mi nem szeretnénk beleszólni – mosolygott Lucas.- Nekünk, mindegy milyen lesz az esküvő, mármint szeretnénk, hogy a legszebb és a legtökéletesebb legyen, de valahogy a lényeg nekünk mégis csak az, hogy boldogok legyenek – nézett Kate mosolyogva Lizzyre, aki épp akkor toppant be az ebédlőbe egy gyors mosoly után, már le is ült Jackson mellé. Én csak az ajtóban álltam és vártam, hogy mire nem tudom. Egyszerűen nem tudtam, hova kellene ülnöm, mit hogy kéne tennem. Ezért elindultam a konyhába Clare keresésére.- Segítsek valamiben? – kérdeztem.-  Dehogy is, menj, foglalj helyet – mosolygott rám miközben a pirítóst sütötte és valamit kavargatott.
- Ugyan, semmiség – mondtam, miközben elkezdtem kettévágni a pirítósnak kivett kenyereket. Amik kész voltak odaadtam Clarenek, aki rákent valamit és már vitte is ki a többieknek. Hamar kész lettünk, megköszönte a segítségemet, majd mi is kifáradtunk az asztalhoz. Clarenek feltűnt, hogy hiányzik 2 fő.
- Lizzy, hol vannak Robék? Nem szóltál nekik?- De, azt mondták, mindjárt jönnek – védekezett Lizzy egyből azt hiszem zavarta, hogy nincs az asztalnál, mindenki ezért Clare elindult az emelet felé, de a lépcső alján megállt. Leültem egy székre, miközben Lizzy elkezdett suttogni, hogy mindig ő a hibás, amin csak kuncogni tudtam.- Robert! Azonnal gyertek le! Mindenki rátok vár! – kiáltott fel Clare.
- Jövünk már, anya. Csak valamit megbeszéltünk – kiabált valaki vissza, de épp Lizzyre figyeltem, miközben arról beszélt, hogy kiskorukba is így volt, mert ő volt a nagyobb, ezért ő vállalta a felelősséget és ő kapott ki, ha nem csinált valamit. Lizzyvel a kapcsolatom nagyon sokat emelkedett, és nagyon megkedveltem – miközben ezeken gondolkodtam barátnőm Ash huppant le mellém. - Sziiia. Úgy hiányoztál! És bocs, hogy olyan bunkó voltam tegnap.- Semmi baj – mosolyogtam és megöleltem.- Aj, fiam. Látod, csak a baj van veled, még be sem mutatkoztál Kristennek – nevem hallatára felkaptam a fejem és megfordultam. Szemem, majd ki esett, mikor megláttam, hogy a „Rob” az az a Rob, akit én is ismerek.
- Kristen, ő a fiam. Rob, mutatkozz be – erre gyorsan felálltam és a szemébe néztem, ő is engem nézett, ezért inkább lehajtottam a fejem aztán vissza rá.- Szia – túrt bele a hajába és látszott rajta, hogy sokkot kapott és ezt az érzést magamon is éreztem. Rob ránézett anyjára, aki úgy nézett vissza, mintha várna valamit, mire Rob egy aprót bólintott és újra a szemembe nézett – Helló, öm Robert Pattinson – nyújtotta ki felém a kezét, hatalmas mosollyal az arcán, miközben szemében a zavartságot pillantottam meg. - Szia – mosolyodtam el, miközben kezet fogtunk – Kristen, Kristen Stewart – erre hatalmas mosoly terült szét az én arcomon is. Kicsit abszurd volt, hogy már találkoztunk, ismerjük egymást és be kell mutatkoznunk.
- Anya, ismerjük egymást, ne nézz már így – nevetett fel, amitől nekem is nevetnem kellett.- Oh, tényleg? – nézett rám választ várva, mire megerősítően egy aprót bólintottam – oh, örülök neki. Üljünk le – zavarba volt, gondolom nem számított rá. Mondjuk én sem.Az ebéd csendesen telt, mindenki beszélgetett a mellette ülővel – én Ash-sel – kivéve Rob, aki velem szemben ült és folyton magamon éreztem a pillantását. Egyébként az ebéd isteni volt a krém, amit a pirítósra tettünk, kiderült, hogy padlizsánkrém. Életemben nem ettem még olyat, de nagyon ízlett. A leves és a második is nagyon finom volt és mire végeztünk úgy éreztem magam, mint aki mindjárt kidurran, annyit ettem.
- Clare, ez isteni volt – dicsértem.- Köszönöm, ha szeretnéd, megtaníthatom valamelyik ételt?- Az remek lenne.- Gyertek már, rátok várunk – fogta meg a kezem Lizzy és a nappaliba húzott. Ismét leültem Ashley mellé, miközben mindenki helyet foglalt. Richard a fotelban. Clare és a Rathbone család a kanapén, míg én Ash, a kétszemélyesen, Lizzy és Jackson a földön és Rob a sarokban állított zongora székén.- Köszönjük, hogy eljöttetek – kezdett bele Clare – remélem ízlett az ebéd.- Nagyon finom volt, isteni – dicsérte mindenki agyba-főbe.- Lizzy, az esküvői ruhád megvan már? – kíváncsiskodott Ashley.- Nincs, Kristen, mikor megyünk megnézni?- A jövő héten, ne aggódj már el van intézve.- Mi? Várjunk csak, te miért vagy itt? Mármint nem bunkóságból kérdezem de honnan ismered őket? – kapcsolt Ashley.- Ahs, nyugi. Kristen szervezi az esküvőnket – nyugtatta meg gyorsan Jackson.- Komolyan? ÁÁÁ te szervezed Lizzyiék esküvőjét? Komoly? Te? Annyira örülök – ugrándozott, sikított mindezt egyszerre, mint egy 4 éves kislány, aki a karácsonykor megkapja a várva várt ajándékot – aztán egyszer csak felkapcsoltak neki egy kis villanyt és Lizzyre pillantott – Miért nem mondtátok el? Miért? Hmmm…? – követelőzött, amin a felnőttek csak mosolyogni tudtak.- Ashley, ülj le. Éppen ezért nem mondtuk el, mert, hogy is mondjam féltünk, hogy elrabolod tőlünk – nevetett Lizz – de már ismered szóval mindegy.- Oké, most nem fogok haragudni, de nincs több titok – mutogatott fenyegetően az ujjával.
- Rendben. Ezt megbeszéltük – fújta ki a levegőt Jackson. Rob végig meg se szólalt, csak nézett, és nagyon zavart, mindig elfordítottam a fejemet, féltem, hogy elpirulok.
-  Kértek egy kávét? – nézett körbe Clare, mivel a szülők kértek kivonultak a konyhába, mi pedig csendben ültünk. Egy ideig.- Ash, van dolgod mostanság? – kérdezett tapintatosan Lizz, amit furcsállottam és feltűnt, hogy Rob is.- Nem, nincs miért? – mosolygott barátnőm, és tudtam, hogy ő már tudja.

- Nem lenne kedved megcsináln… - Lizzy még be se fejezte, de Ash már úgy csimpaszkodott rajta, mint egy kismajom. Én, Rob és Jackson csak röhögtünk a látottakon – Jackson, azt hiszem, lenne kedve megcsinálni a koszorúslányruhát – fejezte be Lizz a mondatot. Kicsit meglepődtem, de valahogy számítottam rá és örültem is neki. Egy dolgot lehúzhattam a listámról.

- Lizzy, kik lesznek a koszorúslányok? – tettem fel a szerintem abban a pillanatban lévő fontos kérdést.

- Hát, Vickyre gondoltam, de ő a tanum lesz szóval Ashley, az unokatestvérem Jenny 7 éves és Amanda Jackson unokatesója.  Ash, elválalnád? – kérdezte, miközben még jobban szorította. Gondolkodtam, hogy ki lehet az a Vick, ami Robnak feltűnt.

- Vicky, a nővérünk. Házas, most a férjével Európában intézik a cég ügyeit, az esküvő előtt 2 héttel tudnak csak hazajönni – felé intett a kezével, miközben lassan odasétáltam, intett, hogy üljek le mellé. Nem értettem, de mikor leültem megláttam a zongorán egy fényképet, amin hárman voltak. Ő, Lizzy és Vicky. Két kép volt összevágva, az egyik még nagyon régen készülhetett, még amikor kicsik voltak és egy mostani kép, amin már felnőttek. Vicky és Lizzy, mint az ikrek, nagyon hasonlítanak egymásra, le se tagadhatnák, hogy testvérek és Robnak az arc vonásai is felismerhető volt- miközben a képet néztem Robra pillantottam, aki csak mosolyogva figyelt, majd Lizzyire, aki épp most akarta levakarni magáról Ashleyt és a képen látható Vickyt.

- Hasonlítotok – mondtam ki hangosan is.

- Mindenki ezt mondja – mosolyodott el kisfiúsan.

- Hm – hümmögtem egy sort, és zavart a csend – tudsz játszani? – kérdeztem a zongorára mutogatva.

- Persze. Te? – nem-et intettem és megkértem, hogy játsszon valamit.

Lil Raintól játszotta az Adore you-t. Ismertem a számot, esküvőkön rengeteget játsszák, és mert imádtam. Rengeteget hallgattam ezért vele együtt énekeltem a dalt. Egyszer rám pillantott, arcára mosoly csúszott, ami engem is arra kényszerített, hogy mosolyogjak. A vége felé Ash csinált rólunk pár fényképet. Nem értettem minek, de azért aranyos volt tőle. A végén Rob az utolsó versszaknál abbahagyta az éneklést és ösztönzés képen rám pillantott. Értettem a célzást ezért halkan elénekeltem a dal végét.

- Gyönyörű hangod van – csodálkozott.

- Öm, kösz, neked is – mondtam és nem udvariasságból, hanem mert így is gondoltam, annyira… hogy is mondjam? Libabőrös lettem tőle.

- Hát, kösz – túrt a hajába és én egy aprót bólintottam és megfordultam. Mindenki a szobában volt és mosolyogva nézett felénk. Nagyon zavarba voltam, ezért inkább a földre szegeztem a tekintetem. Rob megfogta a könyököm és elindított a kanapé felé. Leültünk egymás mellé és mindenki megdicsért minket. Miután elmondták, hogy milyen szépen énekelünk stb. Témát váltottunk. Lizzyről és Jacksonról voltak vicces történetek.

- Lizzy egyszer felmászott a fára, és nem mert lejönni. Már Richard is felment érte, de ő nem volt hajlandó lejönni, annyira félt és ki kellett hívni a tűzoltókat, akik csak röhögtek Lizzyn – mesélte Clare.

- Jaj, képzeljétek el – kezdte Kate – mikor Jackson kicsi volt elmentünk sétálni a parkba és jött velem Amanda is, Jack unokatesója. Jack rohangált aztán egyszer csak bemászott a szökőkútba és elkezdett pisilni, alig hittem a szememnek. Utána odakiáltott nekünk hangosan: Anya, kakilok is – erre már mindenki szakadt a röhögéstől, kivéve Jacksont.

- Anya, ne már, nem is igaz – hajtotta le a fejét, mi pedig még jobban nevettünk.

- Ugyan, drágám, videó is van, Amanda felvette, majd megmutatom – kacsingatott ránk.

- Azt se felejtem el soha, mikor elmentünk az állatkertbe és… - kezdte Clare, de Lizzy, hamar félbeszakította.

- Anya, hagyd abba, kérlek.

- Kicsim, nyugi. Szóval elmentünk az állatkertbe és megálltunk a vízilónál. Egyszer csak elkezdte tekergetni a farkát, mire mindenki hátrébb állt, csak Lizzy maradt ott és a víziló lefosta. Szegénykém úgy sírt – abba se bírtam hagyni a röhögést.

Nagyon jól szórakoztam, még beszélgettünk, de az idő telt ezért indulni készültem. Beszélgettem Clarrel és elmondtam neki, az ötletemet. Nagyon örült neki és igent is mondott, amivel nagyon sokat segített. Remélem Lizzy is belemegy.

Mindenkitől elbúcsúztam két puszival, mikor Rob következett, nem akartam bunkó lenni ezért tőle is ugyan úgy búcsúztam. Mikor kifelé haladtam, megfogta a kezem és éreztem a papírt. Hatalmas mosoly kúszott arcomra. Óvatosan elolvastam, amiben ez állt:

 

Menj ki a mosdóba, a wc-n van egy toll.

Megadod a telefonszámod? J Rob

 

Halkan felnevettem és egy aprót bólintottam.

- Elnézést, ha nem baj, még gyorsan elmennék a mosdóban. Merre találom?

- A folyosó végén balra – mutatta meg az utat Rob.

- Kössz – mondtam nyomatékosan.

A toll tényleg ott várt rám. Elmosolyodtam a gondolatra, hogy Rob ezt mikor csinálta, vagy mi van, ha más hamarabb jön be, mint én. Vagy mi van, ha más számot adnák meg? Megfogtam a lapot rányomtam a csempére és a hátoldalára elkezdtem írni:

Gratulálok, okosan megoldottad. Remélem, nem fogsz zaklatni. J Kris

Írtam rá ezt a pár mondatot és aláírtam a telefonszámomat is. Jól esett, fogalmam sincs miért, de valamilyen jól eső bizsergés futott rajtam át. Nevetve hagytam el a mosdót és indultam el kifelé. Rob épp az apukájával beszélgetett, így mögé osontam és a farzsebébe becsúsztattam a kislapot.

- Köszönöm a vendéglátást, nagyon jól éreztem magam – elbúcsúztam mindenkitől, majd elhagytam a házat. Hazafelé pedig ezer wattos mosollyal hajtottam....

8. Fejezet

Sziasztok! Tudom késtem vele elég sokat, de nem voltam jó gyerek és így nem volt notebookom. Szigorú védelmi rendszer volt MÁIG! Szóval szerintem mostantól minden rendbe jön egy ideig, ugyanis 8.os vagyok és elég sokat kellene tanulnom, amit idén próbálok is betartani. Na mindegy ez az én gondom, nektek pedig itt a 8. fejezet. Ja igen köszönöm a komentet Nóci. :) remélem ehhez többet kapok, rajtatok múlik... ://

Jó olvasást kívánok!

XoXo: Bessie

8.Fejezet

A csütörtöki napomat Ashley indította, aki reggel 8 órakor csengetett és addig nem hagyta abba, amíg ki nem nyitottam. Ezután felhívta egy fontos dologra a figyelmem… a bulira. Teljesen kiment a fejemből. Sajnos, Ashleynak nem, így rohantunk vásárolni. Kellettek ruhák, cipők, kiegészítők, sminkcuccok. Csak tudnám minek, Ash azt mondta azért, mert a 24 óra alatt, teljesen meggondolná magát, ha egy ruhát venne, és mivel holnap nem akar rohangálni, inkább ma vesz többet. Oké, ezt nem nagyon értettem, de vele nem lehet vitatkozni, inkább szót fogattam és ruhákat próbáltam. Délután 4-re értem haza és fáradtan dőltem össze az ágyon. Nem hiszem el, hogy lehet ezt kibírni. Amúgy, egész jól érzetem magamat, mert rengeteget nevettünk meg hülyéskedtünk. Ashley direkt figyelmeztetet, hogy úgy készüljek, addig nem mehetek haza, amíg teljesen részeg nem leszek. Szóval, remek kilátásokkal indultam. Mázli, hogy szombaton, majd ki tudom pihenni magamat…

*Másnap*
Péntek. Kicsit félek, azt hiszem. Főleg attól, hogy milyen lesz a buli. Annyira nem ismerem őket, de jó lenne, ha befogadnának, vagy legalább elviselnének, vagy nem tudom. Nem akarok senkinek sem csalódást okozni. Félek, hogy másnak gondolnak, hogy kihasználnak, hogy nem illek közéjük. Nem tudom – felsóhajtottam, mert féltem, tényleg. Annyira nem vagyok, az a bulizós lány. Néha elmentem Nikkiékel, de az más volt, őket ismerem. De ezt a társaságot, ezt az összeszokott bandát még nem. Délelőtt ezeken gondolkodtam. Megkajáltam és miközben mosogattam, Ashley toppant be. Nem lepődtem meg, talán csak azon, hogy még csak 4 óra volt.
- Sziiia – ugrott a nyakamba.
- Szia, mizu? – öleltem vissza.
- Semmi különös, gondolom veled se. Na, de ideje készülődni, mert nem fogunk időben odaérni – panaszkodott, mire felhúztam a szemöldökömet.
- Ash, mikorra is kell mennünk?- 22:00-ra. Úristen, kevesebb, mint 6 óránk van elkészülni!! – kiabált, mire hátrahőköltem.
 Azon gondolkodtam, hogy ez már nem normális. 6 óra alatt egy csiga is elkészül, sőt még hamarabb is. Nem hiszem el, hogy ez ennyi időbe tartana.Miközben ezeken gondolkodtam, Ashley 8 vállfát hozott be. Mindegyikre különféle ruha, és hozzá illő kiegészítő volt rakva. Utána megint elrohant és legközelebb szatyrokat hozott be, amik meg voltak számozva 1-8-ig.
- Ash, mi folyik itt?
- Nos, ezek közül veszem fel ma valamelyiket és ebben te fogsz segíteni.
- Aha, és a szatyrokba mi van? – már kezdtem érteni.
- Természetesen a cipők, már kiválasztottam, melyik szereléshez mit vennék fel, csak azt nem tudom, melyiket válasszam. Segíts! – könyörgött.
- Rendben. Na, mutasd, mid van – megvizsgáltunk minden ruhát, minden ékszert, minden összeállítást és elmondtuk mi jó rajta és mi kevésbé. Ashley mindet felpróbálta, hogy szerintem melyik áll rajta a legjobban és mivel nem tudtam dönteni, mert már nem is emlékeztem melyik, hogy áll rajta elővettem a fényképezőgépet és miután újra felvette mindegyiket, lefényképeztem. Nyomtam is fel egyből a gépre és beállítottam, hogy mind a 8 ruhát egyszerre lássuk. Ashhel szinte egyszerre rávágtuk, hogy a 4. lett a nyertes. Ami egy rózsaszín ruhából állt. Meglepődtem, mikor az órára néztem, mert már 6 is elmúlt. Még a végén igaza lesz barátnőmnek és tényleg kell az a 6 óra elkészüléshez.

Ashley ruhája

Kristen ruhája

Ezután én következtem. Ashley, mint a vadmacska úgy rohant be a gardróbomba és vette elő az összes ruhámat, főleg azokat, amiket tegnap vettünk és sajnos nekem is mindet fel kellett próbálnom végül egy  mellett döntöttünk. Ash szerint abba gyönyörűen festek… ezzel elment még egy óra. 3 óra kellett ahhoz, hogy megtaláljuk, mit veszünk fel estére. Konkrétan már kezdtem sokkot kapni, én csak bemegyek, valamit kiválasztok és felveszem. Ennyi. Nem szoktam teketóriázni.  Minek? Felesleges, bár a barátnőm nem így gondolta. Nagyon nem, sőt, ha elmondtam volna neki gondolatmenetemet… ááá inkább nem is gondoltam bele.Az idő telt… Ash gyorsan lezuhanyozott, addig én a cipőt próbálgattam és imádkoztam, hogy ne legyen a lábamon egyetlen egy hólyag sem… Aztán csere volt én zuhanyoztam és fogalmam sincs, mit csinált kint Ash. Nem is nagyon érdekelt. Felkaptam egy köntöst és már mentem is a szobámba, barátnőm az ágyamon ült, haja összefogva és sminkelte magát. Odaültem mellé és én is elkezdtem gondolkodni, hogy milyen sminket csináljak magamnak.
- Kristen, ügye kifesthetlek és megcsinálhatom a hajad? – nézett rám ellenállhatatlan szemekkel.
- Felőlem, de csak ha megcsinálhatom a hajad – mondtam el feltételeimet. Ami mindkettőnknek tetszett és már el is kezdődött a sminkelésem és a hajam vasalása. Ashley szó, mi szó: remek munkát végzett. Kaptam egy natúr árnyalatú, kicsit füstös sminket és egy nagyon göndör hajat. Imádtam. Miközben dicsérgettem, elvettem tőle a hajvasalót és elkezdtem neki is hullámokat varázsolni bele. Szerintem gyönyörű lett és szerencsére ő is meg volt elégedve velem. Kész lettünk, már csak a ruhákat kellett felvenni és mehettünk is, de előtte még rendeltünk kínait, hogy inkább most együk meg és ne legyen foltos a ruha, mert akkor kezdhetjük, előröl. Azt pedig nagyon nem akartam. Megkajáltunk és Ash szinte szívinfarktust kapott, miközben ránézett az órára, ami 9-et mutatott. Hát igen, gyorsan telik az idő, ha az ember jó társaságban van. Felöltöztünk, felvettük a kiegészítőket és kerestünk még két fekete zakót. Szerencsére Ash-el egy a méretünk, így adtam neki is, mert elég hűvös volt kint. És már indultunk is. Taxival mentünk, barátnőm figyelmeztetése után meg sem lepődtem. 40 percbe telt, mire odaértünk, mert a taxis nagyon eltévedt így késtünk több mint 18 percet, de nem volt gáz.
- Ash, mi van, ha nem fognak kedvelni – nyögtem barátnőmnek, görcsös gyomorral.
- Szerinted, akkor meghívtak volna? – emelte fel szemöldökét és nézett rám bambán. 
Megadóan sóhajtottam és tovább követtem Ashley-t a tömegen keresztül. A hely egész hangulatos volt, a zene pont elég volt, nem voltak sokan, de akadtak és azok sem az a 18 éves drogozós bandából valók. Többen csak boxokban ültek és jól szórakoztak. Egyszer csak megálltunk egy hatalmas boxnál. Kb. 20 személyes lehetett vagy annál több.
- Sziasztok! Bocs a késést. Szar taxis… – kiáltotta túl a zenét Ash.
- Császtok! No para, mi is most jöttünk – fogadott minket Tom.
- Többiek?
- Ashley baba, nyugi csak elmentek piáért. Mindjárt jönnek – röhögött. Kicsit bepánikoztam, nem tudtam, hogy viszonyulni senkihez, úgy ültem, mint aki karót nyelt.
- Szia, hát eljöttél? – hallottam meg egy mosolygós hangot, mire fejemmel a hang irányába fordultam és megláttam Robot. Mosoly terült szét az arcomon és csak bólintani tudtam.
- Na, jó húzzatok beljebb. Bobby bácsi le akar ülni – tolakodott befele, miközben egy lány szorosan mellette haladt. Robnak feltűnt, hogy nézem ezért gyorsan bemutatott minket egymásnak.
- Kristen – ejtette ki a nevem, mire felé fordultam – hagy mutassam be neked Nathalia-t, Nath ő itt Kristen.
- Helló - fogtunk kezet, de éreztem, hogy nem nagyon kedvel.
- Na, jó, ideje inni – adott Marcus és Sam mindenkinek sört. 
- Kezdésnek ez is megteszi – mondtam miközben öntöttem ki magamnak egy pohárba.
- Egészségünkre – emeltük fel a poharunkat és gyorsan meg is ittuk.
- Még egy kört? – röhögött Kellan, akit csak most vettem észre. Körbenéztem a társaságon. Velem szemben ült Marcus mellette Bobby, akikben azt hiszem már volt egy pár kör. Utánuk Sam és Tom, köztük ült Nathalie. Mellettem Kellan és Ash, akik már egymást falták végül én és másik oldalamon Rob, aki csak mosolyogva rázta a fejét.
- Persze haver – vált el Kell Ashtől és pacsizott egyet Tommal, miközben töltötték is a következő kört.
Szerencsére még maradtunk a sörnél. Már mindenki megitta, mikor Tomnak feltűnt, hogy az én poharam érintetlen – Tudod, kicsilány – nézett rám – nálunk van egy mottó.
- Had halljam – mosolyogtam el.
- Ami marad, az a harag – mondták mind egyszerre, amin elröhögtem magam.
- Ne akard, hogy haragudjuk – fenyegetett Marcus vigyorogva, és félelmet játszva inkább gyorsan megittam a sört.
- Szerencséd, nem haragszunk, egyelőre – öntötte ki az újabb kört Tom.
 Az este remekül telt, a többiek tökre befogadtak Nath-en kívül,de jól esett és már nem voltam olyan feszült. Pár kör után már fogalmam sincs mit ittam, valami kék löttyöt. Isteni íze volt és már éreztem is a hatását. Ashley hívott táncolni, amire nem engedte, hogy nemet mondjak így mennem kellett, de az alkoholtól, szinte fel sem fogtam mit csinálok. A lényeg, hogy remekül éreztem magam, táncoltam, Sammel, Robbal, Kellannal és Tommal, mert ott hisztizett, hogy mindenkivel táncolok csak vele nem. Végül beadtam a derekam. Elkezdtünk táncolni és próbált felszedi, hát ez nálam nem jött be, így melegebb éghajlatokra küldtem. Szerencsére Tom nem vette zokon mert, amit eljutott a tudatáig, már ott is hagyott és rohant egy szőke hajú lány után.  Sajnáltam szegény lányt. Robbal rengeteget hülyültünk, táncoltunk, beszélgettünk és volt, hogy elég közel kerültünk egymáshoz, de nem érdekelt. Élvezni akartam az életet. Vagy nem tudom, nagyon megkedveltem. Figyelmes volt még is kedves. Egyszer farkasszemet játszottunk azt hiszem. Aztán még emlékszem, hogy ittam valami lilát, úgy éjfél után, de onnantól nem sok mindenre emlékszem. Arra meg főleg nem, hogy hogy kerültem a szállodába, de reggel ott ébredtem lüktető fejfájással...

 *****

Alig bírtam kinyitni a szemem a telefonom csörgésére. Ki akartam nyomni, de mikor megláttam, hogy Lizzy hív szemem, majd ki pattant és egyből felvettem.
- Szia, Kris, remélem nem zavarok, csak azt szerettem volna mondani, hogy jó-e ha holnap fél 12-re jönnél át hozzánk? Vagyis, hogy neked megfelel-e az időpont.
- Persze, tökéletes. Ott leszek – ígértem még beszélgettünk, végül leraktuk. Elmentem zuhanyozni és próbáltam összeszedni a gondolataim. Hogy kerültem ide? Valószínűleg Ash hazahozott… Ash… fel kéne hívnom. Kiszálltam a zuhanyzóból és már kerestem is a telefonomat.Harmadik hívásomra vette fel barátnőm, addig csak kinyomogatta…
- Szia, fel vagy már?
- Nem még alszok, mert aki legény éjjel az általában nappal alszik, de mindegy – gúnyolódott, és észrevettem, hogy hiányzik a hangjából az energia. Ritka pillanatok egyike – Mit akarsz?
- Sajnálom – kezdtem bele – de nem tudod, hogy jutottam haza? Semmire nem emlékszem.
- Ha elmondom, hagysz aludni?
- Ö… ja. Csak mond már! Ja meg, hogy bírnak-e? Meg, hogy béna voltam-e…
- Bírnak nagyon. Nyugi, nem voltál gáz. Haza pedig mi vittünk, nyugi.
- Ti? Vagyis ki az a mi?
- Arról volt szó, hogy hagysz aludni.
- Ashley, ennyi idő alatt már elmondtad volna és aludhatnál – világosítottam fel sikeresen.
- Jól van, na. Az úgy volt, hogy te már káó voltál és én sem voltam hű, de fényesen így megkértem Robot, hogy kísérjen téged haza. Azért őt, mert benne volt a legkevesebb. Arra még emlékszem, hogy beültetek a taxiba és még elmondtam a szálloda címét és ennyi. Na, jó éjt!
- Köszi – mondtam volna, de már csak sípolt a telefon. Mindegy.

Miközben gondolkodtam, véletlen megpillantottam az órát és szinte sokkot kaptam: délután 4 óra volt. Elaludtam egy teljes napot!  Aj. Mivel a munkámat tegnap teljesen elhanyagoltam, elővettem a notebookom és átnéztem néhány dolgot. Például az esküvői ruhát, a koszorúslány ruhákat és a tortát. Találtam párat, de nem éreztem tökéletesnek a dolgot. Aztán a fejemben elkezdett egy tökéletes terv összeállni…

Remélem tetszik még a történet. És tetszett a fejezet. Kritikát is lehet írni.... és bocsi, hogy most tudtam hozni. Remélem a hosszával nincs gond... Nathalie pár percen belül a szereplők között lesz.